Már elővételben jól fogytak a jegyek, s egy nappal a litván Ekranas elleni UEFA-kupa visszavágó előtt biztosra lehet venni, hogy telt ház előtt léphet pályára a Debrecen az Oláh Gábor utcai sporttelepen. A továbbjutás kérdése nyitott, mivel az első mérkőzésen 1-1-es eredmény született, ám a hajdúsági klubnál mindenki óriási csalódásként élné meg az esetleges kiesést. Persze, a játékosok és a szurkolók többsége biztos a Loki sikerében, többek között Vincze Gábor is, aki az elmúlt időszakban egyik legjobbja volt a DVSC-nek.
"A litvánok fiatal csapattal rendelkeznek, ám ha mi a megszokott, masszív játékunkat produkáljuk, nem lehet gond. Biztos továbbjutást várok. Úgy érzem, minden poszton jobbak vagyunk, s bár az Ekranas kifejezetten futós csapat, az első fellépésen komoly iramot is diktáltak, igaz, fél óra után kifújtak, s ezt kell kihasználnunk hazai pályán is. Sándor Tamás az elmúlt napokban sérült volt, ám egyre javul az állapota, és amennyiben vállalja a játékot, az sokat jelentene a csapatnak, főként a támadások szervezésében" - mondta a középpályás.
Megjegyzésünkre, hogy a közepes bajnoki rajt ellenére továbbra is bajnokesélyesnek tartják a DVSC-t, Vincze így reagált: "Ennek a várakozásnak illene megfelelnünk, ám ehhez össze is kell kapni magunkat. Az eredmények ugyanis némileg elkényeztettek bennünket is, a jövőben viszont újra kötelező bebizonyítanunk, hogy valóban érett, jó csapatot alkotunk. Erre például jó alkalom lesz a csütörtök esti, litvánok elleni UEFA-kupa meccs."
A DVSC eddigi nemzetközi kupatalálkozói
UEFA-kupa:
1999-2000 | 1. forduló: | VfL Wolfsburg (német) - Debrecen 2-0, 1-2 |
2001-2002 | selejtező: | Debrecen - Nistru Otaci (moldáviai) 3-0, 0-1 |
1. forduló: | Debrecen - Girondins Bordeaux (francia) 1-5, 3-1 | |
2003-2004 | selejtező: | FC Ekranas - Debrecen 1-1 |
UEFA Intertotó-kupa:
1998-1999 | 1. forduló: | Debrecen - Dnyepr Mogiljev (fehérorosz) 4-2, 6-0 |
2. forduló: | Debrecen - Hradec Kralove (cseh) 0-0, 1-1 | |
3. forduló: | Debrecen - Hansa Rostock (német) 1-1, 2-1 | |
4. forduló: | Debrecen - Ruch Chorzów (lengyel) 0-1, 0-3 |
Bánki József
[origo]