Vágólapra másolva!
Szerdán két órán át tartott a Ferencváros rendkívüli elnökségi ülése, amelyet Furulyás János elnök hívott össze az esetleges tulajdonosváltás miatt. A feltételes mód továbbra is érvényes, hiszen a grémium amíg hivatalos, írásos értesítést nem kap Várszegi Gábor kihátrálásáról a klubból, addig tárgytalannak tekinti azt.

Az elnökségi tagok jelezték, határozatot fogadtak el, amelyet megküldenek Várszegi Gábornak is, majd megvárják július 21-ét, amikor is a szerződés szerint járó újabb 600 millió forintnak Várszegi Gábor cége részéről meg kellene érkeznie az Üllői útra, vagyis az ülésen semmilyen döntés nem született a tulajdonosváltásról, pedig az idő nagyon is sürgeti a komoly pénzügyi gondban lévő egyesületet.

Mindez időhúzásnak is tűnhet, ami a Ferencvárosnak nem érdeke, mivel 90 nap után felszólíthatják Várszegi Gábort a megállapodás pénzügyi részének teljesítésére, majd jogi útra is terelhetik az ügyet, ám ettől a kínzó anyagi gondok nem oldódnak meg a Fradinál. Ráadásul amíg nem tisztázódik Várszegi további szerepe, pontosabban tulajdonrészének a hányada a zöldeknél, addig új befektetőkkel vagy tulajdonosokkal sem tárgyalhatnak

Noha megható jelenettel kezdődött az ülés, ugyanis Schillerwein István, a ferencvárosi kerékpárosok főnöke - aki a múlt héten szenvedett súlyos balesetet - szeretett klubja elnökségi ülésére tolókocsival is elment, ám a tanácskozás végén mindenkiben inkább a tehetetlenség érzése kerekedett felül.

Bánki József