Vágólapra másolva!
Tovább folytatódik az MTK balszerencse-sorozata, hiszen Egervári Sándor vezetőedző immáron hat alapjátékosára sem számíthat, pedig a kék-fehérekre szombaton, hazai pályán rendkívül fontos mérkőzés vár az NB I-ben az éllovas Ferencváros ellen.

A Borsodi Liga 28. fordulója már pénteken megkezdődik: az alsóházban valódi kiesési rangadót játszik a Kispest-Honvéd és a Békéscsaba. A Bozsik-stadionban győztes együttes három ponttal megléphet riválisától. Nagy harc folyik a bronzéremért a kupadöntőben vesztes Debrecen (45 pont), az Újpest (45), illetve a Siófok (41) között. A hajdúságiak Győrbe látogatnak, Csank János csapata pedig a fővárosi riválist fogadja.

Az NB I és az NB I/B hétvégi mérkőzései gyászszünettel kezdődnek az életének 56. évében elhunyt Lasz György, az MLSZ biztonsági igazgatójának emlékére.

A 28. forduló műsora:
péntek:
alsóház:
Kispest-Honvéd - Békéscsaba, Bozsik-stadion, 19 ó, v: Ábrahám

szombat:
felsőház:
MTK Hungária - Ferencváros, Hidegkuti-stadion, 18 ó, v: Kassai (m2)
Győri ETO - Debrecen, 18 ó, v: Drucskó
Siófok - Újpest, 19 ó, v: Kiss B.

alsóház:
Dunaferr - Sopron, Dunaújváros, 18 ó, v: Solymosi
Zalaegerszeg - Videoton, 19 ó, v: Szarka.