Vágólapra másolva!
Real Madrid - Manchester Utd
Madrid, 20.45


A pszichológiai hadviselés a felek között már a sorsolás elkészülte előtt megkezdődött, mindkét oldalon arról nyilatkoztak, hogy legszívesebben a másikat kapnák ellenfélül, és amikor valóban összesorsolták őket, akkor megindult egymás kölcsönös dicsőítése.

Játék

Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!

A hét végén aztán Alex Ferguson váltott a hangnemen, és az összeesküvés-elméleteknek megfelelően kifejtette, hogy az UEFA szándékosan nem sorsolta össze az olasz, illetve a spanyol csapatokat, valamint hogy Roberto Carlost el kellett volna tiltani.

Az egy más kérdés, hogy a brazil balhátvéd egy válogatott meccsen kapott piros lapot, és ilyenkor meglehetősen ritkán szokták a klubmérkőzésekről is eltiltani a focistákat.

Áttérve a futballra, alapjában véve mindkét együttes ideális kezdő csapattal vághat neki a meccsnek: a MU-nál ugyan Juan Sebastian Verón még mindig nem épült fel, de ő már hetek óta nem játszik, és az eltiltott Phil Neville sem fog túlságosan hiányozni. A Vörös Ördögök valószínűleg csak egy igazi csatárral kezdik majd a meccset, és Van Nistelrooyt elsősorban Scholes-nak és Giggsnek kell majd támogatnia a középpályáról. Ami a Realt illeti, a hét végén pihentetett Zidane és Makelele ismét visszakerül a kezdő tizenegybe, és a védelemben ismét összeáll a Hierro-Iván Helguera tengely, vagyis a királyi gárda a lehető legerősebb összeállításban játszik majd.