Vágólapra másolva!
A hét végén rengeteg büntetőt hibáztak a sztárjátékosok Európa topligáiban. Az élen a spanyolok jártak a maguk három elhibázott tizenegyesével, a Serie A-ban az Inter-Como találkozón Amoruso és Vieri is rontott, míg a Wolfsburg kapusa, Claus Reitmaier idén a Farkasok ellen megítélt hat büntetőből a negyediket hárította.

Kihagyott tizenegyesből Olaszországban sem volt hiány, az Inter-Como találkozón mindkét gárda elhibázott egy-egy büntetőt. A vendégek részéről Nicola Amoruso rontott (illetve Toldo bravúrral védett), a hazaiaktól pedig Christian Vieri lőtt mellé a büntetőpontról. A csatárnak ráadásul egy teljesen szabályos gólját nem adták meg les címén, de még így is két gólig jutott, amivel már 23-nál tart a góllövőlistán - 19 mérkőzés alatt.

Tabella, góllövőlista/sport/focivilag/20030316aserie.htmlMenetrend, eredmények/sport/focivilag/20020910serie.htmlFORZA LAZIO - forza Italiahttp://forum.origo.hu/forum/forum?act=show&fid=38006Forza Juve! Forza Milan!http://forum.origo.hu/forum/forum?act=show&fid=38449

Meg nem adott, ámde teljesen szabályos gól a Juve-Modena meccsen is akadt, ahol a vendégek részéről Vignaroli talált be, ám a partjelző tévesen lest intett, így a Modena nem tudott vezetést szerezni, az ellentámadásból pedig Nedved gólt szerzett. A Juventus tehát akkor is képes nyerni, amikor nem játszik jól, a Milan viszont erre képtelen, és sorozatban második gól nélküli döntetlenjét érte el, amivel alaposan megnehezítette a saját dolgát, legalábbis ami a scudettót illeti.

Tovább folytatódott a Brescia veretlenségi sorozata, amely immár 13 mérkőzés óta tart, az Atalanta hasonló szériája viszont megszakadt: a bergamóiak a Piacenza otthonában kaptak ki. A hazaiak első találatát természetesen Dario Hübner szerezte: az előző szezon gólkirálya azok után, hogy az első 18 fordulóban csak két gólt ért el, a legutóbbi hat mérkőzésen ötször volt eredményes. A Perugiának ismét sikerült egy nagycsapatot elkapnia hazai pályán, bár kérdés, hogy az AS Roma ebben a szezonban nyújtott teljesítménye alapján nagycsapatnak számít-e. A hazaiak győztes gólját mindenesetre a nemrég a válogatottban is bemutatkozott Miccoli szerezte, aki a találatot a minap született kislányának ajánlotta.

Szombat este a Milan-Juventus rangadó valószínűleg minden más találkozót elhomályosít Európában, amellett persze az ínyencek a Parma-Lazio, valamint az Udinese-Internazionale találkozót is érdekfeszítőnek ítélhetik.