Vágólapra másolva!

A két legnagyobb favorit rögtön az első két idei fordulóban összecsap egymással, ami reményt adhat a harmadik helyen álló RC Deportivo számára, hiszen ha a Manchester United és a Juventus FC közül valamelyik két győzelmet is begyűjt, akkor a spanyolok máris közelebb kerülhetnek a második helyhez. A svájci FC Basel számára már az is hatalmas eredményt jelentett, hogy idáig eljutott, és bár a helvétek nem szoktak eleve feltett kézzel pályára lépni, valószínűleg nem sok vizet zavarnak majd.

Menetrend, eredmények/sport/focivilag/bl/20021115amasodik2.htmlCsoportállások/sport/focivilag/bl/20021115amasodik1.htmlKi nyeri a BL-t?http://forum.origo.hu/forum/forum?act=show&fid=47637

A MU csúcsformában várhatja a Bajnokok Ligája kezdetét, a Vörös Ördögök december óta nem szenvedtek vereséget, és mivel az idei döntőt éppen az Old Traffordon rendezik, Sir Alex Ferguson számára valószínűleg a BL nagyobb fontossággal bír, mint a bajnokság.

A Juventus FC számára viszont a lehető legrosszabbkor jött a nemzetközi kupasorozat kezdete, a csapat egyik legjobbja, Alessandro del Piero ugyanis éppen most dőlt ki a sorból, és elképzelhető, hogy egyik csoportmeccsen sem szerepelhet. Igaz, David Trézéguet felépült sérüléséből, és lassan kezdi visszanyerni tavalyi formáját. A Juve egyébként két fiatalt nevezett be januárban a sorozatra: a 19 esztendős francia portást, Landry Bonnefoit, valamin a védő Daniele Gastaldellót.

A Deportivónál csak most tudták benevezni a BL-re a tavaly szeptemberben szerződtetett védőt, Pablo Amót, igaz, ő a bajnokságban sem kapott eddig játéklehetőséget.

A csoport állása

csapatmeccsgydvgólk.p
1.Manchester United 22--5-16
2.Juventus FC 211-6-24
3.RC Deportivo 2-112-41
4.FC Basel 2--21-70


A további program
február 19.: Manchester United - Juventus FC, FC Basel - RC Deportivo
február 25.: Juventus FC - Manchester United, RC Deportivo - FC Basel
március 12.: Manchester United - FC Basel, Juventus FC - RC Deportivo
március 18.: FC Basel - Juventus FC, RC Deportivo - Manchester United