Vágólapra másolva!
A Ferencváros 4-2-re győzött a Pécs ellen, így az NB I éllovasa jutott tovább a labdarúgó terembajnokság dunaújvárosi selejtezőcsoportjából vasárnap. A szombati fordulóban az Újpest az utolsó helyen végzett, Szabó András vezetőedző a gyatra szereplés miatt a hétfői edzésen elbeszélget futballistáival, s - mint azt a tréner elmondta - közülük néhányan a büntetést sem kerülhetik el.

Joggal voltak elkeseredettek és dühösek az újpesti szurkolók a szombati dunaújvárosi teremtornát követően, hiszen kedvenceik gyatra játékkal az utolsó helyen végeztek csoportjukban. A lilák előbb a Diósgyőrtől kaptak ki 3-2-re, majd a Dunaferr mért komoly csapást rájuk (2-5), s bár az utolsó fellépésen Rósa Henrikék 5-1-re legyőzték a csoportgyőztes REAC-ot, a violák csalódást keltő produkcióval hagyták el az újvárosi csarnokot. Az egyetlen vigasz számukra, hogy a gólkirályi címet öt találattal Simek Péter szerezte meg csapattársa, Tokody Tibor előtt. Szabó András vezetőedzőt azonban érthetően ez sem hatotta meg, s mint elmondta nekünk, a hétfői edzésen elbeszélget futballistáival és közülük néhányan a büntetést sem kerülhetik el.

- Jól láttam az arcán, hogy a csalódás mellett mérges is volt játékosaira szombaton?
- Sajnos jól látta. Csalódott és szomorú vagyok, hiszen azt hittem, megnyerjük a selejtező tornát, ám nagy megdöbbenésemre néhány, úgynevezett sztárunk nem így gondolta, s beképzelten, saját magának játszva próbált kitűnni. Nem sikerült nekik, mint ahogy a csapat látta a kárát egyénieskedésüknek.

- Neveket is említene?
- Nem, mivel ezt a csapat belügyének tekintem, s nem is szeretném, ha a sajtóból tudnák meg, kire gondolok. Hétfőn úgyis rájönnek, mivel leülök a labdarúgókkal beszélgetni.

- Netán büntet is?
- Ezúttal ez sem maradhat el. A lényeg azonban, hogy a dunaújvárosi tapasztalatok alapján, rossz irányba indultunk el, márpedig a hétfői megbeszélésen éppen azt szeretném tudatosítani a fiúkban, miszerint ez csapatjáték, elsősorban a közösség érdekeit kell mindenkinek szem előtt tartania, s nem önmaga szórakoztatását.

- A gyenge szereplésben mekkora szerepe lehetett a klub nehéz anyagi helyzetének?
- Megeshet, hogy a játékosok tudatalattijában ez is közrejátszott a gyengébb szereplésben, de nem szabad mindent erre fogni. Az eddigi két szabadtéri edzőmeccsünkön, és a tréningeken ugyanis remekül odatették magukat, így senkire nem is lehetett panaszom. A teremtornán viszont meggyőződtem arról, hogy a fejekben nincs rend. Jelzem is a csapat számára, hogy csak az maradjon közöttünk, aki a nehéz pénzügyi helyzet ellenére, maximálisan képes a futballra koncentrálni. Amennyiben valakinek ez nem megy, akkor inkább jöjjenek a fiatalok, ők legalább azt csinálják, amit az edző mond nekik. A jövőben nálam olyan játékos nem léphet pályára, aki a pénzre hivatkozva próbálja felmenteni magát.

Bánki József