Vágólapra másolva!
A magyar futball, ezen belül is a honi bajnokság általában két táborra osztja a közvéleményt. Van, aki úgy is szereti, ha a főszereplők folyamatosan luftot rúgnak ezerszázalékos ziccerben, mondván, ez akkor is a miénk, ugyanakkor akadnak, akik hosszú ideje csak legyintenek a sportágra. Az NB I mögöttünk hagyott őszi idénye speciel nem intézhető el egyetlen legyintéssel, ráadásul itt is két részre oszlott a mezőny: hét csapat a dobogóért, öt pedig a kiesés elkerüléséért harcolhat majd tavasszal. Az [origo] értékelése az őszi idényről.

Az a Zalaegerszeg, amely ősszel a stadionátépítés miatt - némi túlzással - egy Ikarus buszban töltötte az ideje nagy részét. A ZTE bajnokijai zömét idegenben volt kénytelen lejátszani, ami eleve hátrány, s ehhez jött még hozzá a rengeteg utazás, ami fásultságot és némi feszültséget is okozott az öltözőben. Ennek ellenére nagy meglepetés lenne, ha a Bozsik Péter által gardírozott bajnokcsapat Keneseivel, Urbánnal és Vincze Ottóval a soraiban nem kerülne a felsőházba, mi több, akár a dobogóra is. A jelek szerint ebben a jugoszláv kapus, Szasa Ilic már nem vehet tevékenyen részt, vele krónikus gerincbántalmai miatt valószínűleg szerződést bontanak a zalai vezetők. Helyére Bardi Gábort szeretnék leigazolni, de szóba került a kispesti Torghelle megszerzése is.

Sopronban ennél is nagyobb változások várhatóak a keretben, mivel az őszi produkciót a vezetőség és a szurkolók is gyatrának minősítik. Nem kizárt, hogy Tiber és Komódi távozik, szóba került még Tóth Mihály és Pintér Zoltán visszatérése is Kispestre, ám végleges döntést csak jövő héten hoznak ez ügyben a soproni elöljárók.

Hajrágóllal verte a ZTE a ManUnitedet/sport/focivilag/bl/20020814zalaegerszeg.htmlKoplárovics, Zalaegerszeg hőse/sport/focivilag/bl/20020815koplarovics.htmlKirúghatja Ilicet a ZTE/sport/magyarfoci/20021203kirughatja.htmlMegbüntették a mulatozó soproni focistákat/sport/magyarfoci/20021118megbuntettek.htmlNem döntött a liga a Videoton pontlevonásáról/sport/magyarfoci/20021126nemdontott.htmlFélmillió forintra büntették a Videotont/sport/magyarfoci/20021119felmillio.htmlSowunmi Garami miatt választotta a Fradit/sport/magyarfoci/20021129sowunmi.html

Nem kétséges: a legtöbb gond két Fejér megyei együttesnél jelentkezett. A Videoton vezetőedzője, Várhidi Péter már az első, MTK elleni bajnoki után jelezte, nem sikerült megerősíteni a csapatot, így ezzel a kerettel csak a kiesés ellen harcolhatnak majd. Tökéletesen bevált a jóslat, ám arra senki sem számított, hogy a különben is csatárhiánnyal küszködő együttesből száműzik a társai nevében is protestáló Hamar Istvánt, mondván, olyan házirendet akartak bevezetni, amelyben - piciny túlzással - kijárási tilalom is szerepelt. Ráadásképpen a légiósok feljelentették a klubot, mert nem fizették ki a nekik járó összeget. Az ok ismert: az egyik bruttóra emlékszik, a másik nettóra - találják ki, vajon a vezetők melyik verziót tekintik a magukénak. A szurkolókat viszont ez sem érdekli, a csapat botrányos szereplése, a pályabetiltás, a többszöri pénzbüntetés után végre örülni akarnak, tavasszal speciel a "Vidi" bentmaradása után csapnának egy nagy fiesztát.

Könnyen lehet, hogy a fehérváriaknál ez meg is valósul, ám jelenleg úgy fest, mindez a Dunaferrnél csak álom. A komoly anyagi gondokkal küzdő klub már elvesztette a Ferencvároshoz igazolt Sowunmit, akit követhet Zováth, Kiss György és Éger is az Üllői útra, igaz, utóbbit az MTK, valamint a Debrecen is tárt karokkal várja. Ilyen helyzetben nem is csoda, hogy gyenge szezont zárt a két évvel ezelőtti bajnokcsapat, amely tavasszal még rosszabbra számíthat, ha nem sikerül megerősíteni a gárdát és a kasszát.