Vágólapra másolva!
Tagadhatatlan elkeseredettség lett úrrá a magyar küldöttség tagjain a szavazást követően, ám szégyenkezésre semmi ok. Pályázatunk a hírek szerint mindössze két szavazattal maradt el a döntő fordulóban a végső győztes osztrák-svájci beadvány mögött, és sokan gratuláltak a - Gellei Imre szavaival élve - "komoly és szenvedélyes" magyar pályázathoz.

Vjacseszlav Fetyiszov, az orosz állami sporthivatal elnöke nem vereségnek, csak kudarcnak érzi, hogy nem Oroszország rendezheti meg a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokságot. Az UEFA csütörtöki genfi döntését kommentálva a miniszteri rangú sportvezető úgy vélekedett, hogy előre láthatóan nehéz volt olyan fejlett infrastruktúrájú országokkal versenyezni, mint Svájc és Ausztria. Fetyiszov szerint a tanulsága az, hogy Oroszországnak nagyobb beruházásokat kell eszközölnie mind a sportlétesítmények, mind a közlekedés és a szállodák vonatkozásában, ha ilyen rangos sportesemények helyszínévé akar válni.

Vjacseszlav Koloszkov, a labdarúgó szövetség elnöke korábbi nyilatkozata szerint "óvatos optimizmussal" utazott a genfi prezentációra, pedig orosz megfigyelők szinte biztosak voltak abban, hogy nem Oroszország nyeri el az Eb megrendezésének jogát. A sajtó biztosra vette, hogy hasonló elutasításban lesz része a többi "keleti" - a magyar és a horvát-bosnyák - pályázatnak is, s a svájci-osztrák Eb-házigazdaságot valószínűsítette.

Számítások szerint az oroszországi Eb egymilliárd dollárba került volna, az orosz kormány 250 millióra vállalt garanciát. A gazdasági szakértők nyereségesnek ítélték a vállalkozást, így a sportvezetők véleménye az volt, hogy a magántőke bőven fedezi majd a hiányt.

A pályázat körül ugyanakkor éles belpolitikai vita folyt Mihail Kaszjanov miniszterelnök és a Vlagyimir Putyin elnök bizalmát bíró, befolyásos Fetyiszov között. A kormányfő szíve szerint lemondta volna a jelentkezést, elsősorban gazdasági okok miatt. Az ellenzők érvei között az is szerepelt, hogy nem lenne méltányos több százmillió rubelt fordítani olyan városok stadionjaira, ahol ennél sokkal fontosabb infrastrukturák is hiányoznak. A moszkvai önkormányzat viszont éppen a múlt héten döntött az orosz főváros legnagyobb stadionja, a Luzsnyiki átalakításáról a nemzetközi szabványok szerint, éppen az Eb-vendéglátás reményében.

Oroszország egyébként ezekben a hetekben már a második rangos nemzetközi esemény megrendezésétől esik el: a 2010-es világkiállításért folytatott versenyben Sanghaj ütötte ki Moszkvát. A 2012-es nyári olimpiai játékok megrendezéséről azonban még nem mondott le az orosz főváros.