Ha a bajnokság kezdetén arról beszéltek a szakértők, ki nyerheti a scudettót, legtöbben a Juventus címvédésére, esetleg a Milan vagy az Inter sikerére voksoltak. Néhányan, esetleg a "déliek" a Romát várták az élre, de ennyi, e négy csapaton kívül mást nem nagyon említettek. Erre tucatnyi forduló után a Lazio vezet, ha csak egy pontocskával is, és ugyan Olaszországban nem illik az utolsó fordulónál korábban bebiztosítani at aranyat, akkor is meglepő a Mancini-társulat szárnyalása.
Mert erősödni látszólag nem erősödtek, sőt, de úgy tetszik, csapatot alkotnak, megy nekik és felettébb akarnak. Idegenben jobban megy nekik, de az ellen az Olimpicóban sem mehet biztosra, még ha Internek hívják is. A hétközi kupameccsen Corradiék éppen saját közönségük előtt verték simán az Empolit, míg az Inter elbukott, Bariban.
A hiányzók: a hazaiaknál Sinisa Mihajlovic sérült, a látogatóknál Di Biagio eltiltását tölti, Materazzi, Coco és Morfeo játéka is kérdéses, maródiak.
Más: Moratti elnök azt mondta, hogy Cúper zseniális edző, s az elmúlt esztendő legjobb döntése volt, amikor őt szerződtették. "A világ talán legjobb futballtrénere, ráadásul nagyszerű ember" - állította a milánói klub első embere. "Azt szeretném, ha nagyon sokáig nálunk maradna. Hiszek benne, s a kapcsolatunk elsőrangú. Csak dicséretet érdemel."
Moratti szerint csupán hírlapi kacsa, hogy rövid távon gondolkodik az argentin szakemberben. Az olasz sajtó ugyanis úgy tudja, hogy a következő idénytől már éppen Roberto Mancini irányítja a csapatot...
Cúper szerződése 2005-ben jár le: az edző azt követően került Milánóba, hogy 1999-ben a Mallorcát a KEK, míg 2000-ben és 2001-ben a Valenciát a BL döntőjébe segítette. Hogy aztán ott elvérezzen, akárcsak a tavalyi scudettóért folytatott küzdelemben. Ugye emlékeznek? Utolsó forduló, május 5., Lazio-Inter 4-2...