Vágólapra másolva!

A német-spanyol párharc inkább csak a nagy nevek miatt tűnik rangadónak, mert az utóbbi hetekben egyik csapat sem kényezteti el rajongóit. Ez még az első csoportkört pontvesztés nélkül záró Barcelonára is igaz, főleg azután, hogy a Real Madrid elleni szombati szuperrangadót nem tudták megnyerni Kluiverték, így csak a tizedik helyen állnak a Primera Divisionban. A tavasszal még BL-döntős Bayer pedig mindössze 11. a Bundesligában.

A Newcastle Unitedtől már az is bravúr, hogy három vereség után szerzett kilenc ponttal bejutott a 16 közé, a milánói derbit 1-0-ra elveszítő Internazionale ellen már a döntetlen is jó eredmény lenne számára.

november 27., szerda:
Bayer Leverkusen (német) - Barcelona (spanyol), 20.45
Newcastle United (angol) - Internazionale (olasz), 20.45