Vágólapra másolva!
Két év után kapott újra meghívót a magyar labdarúgó-válogatottba Zavadszky Gábor, s ez a tény meg is látszik a teljesítményén. Az utóbbi hetekben ugyanis feldobódottan, de ami fontosabb, jól is futballozik az MTK középpályása.

Gellei Imre kijelentette, hogy csapata mindenképpen győzelemmel szeretné megörvendeztetni a szurkolókat a szerdai, Moldova elleni barátságos mérkőzésen. A keret hétfői találkozóján vált véglegessé, hogy a jobb lábával bajlódó Dragóner Attila és a szombati bajnokin kézsérülést szenvedő Lőw Zsolt nem tudja vállalni a játékot. A szakvezető Komlósi Ádámot hívta be a tartalékok közül, később a zalaegerszegi Szamosi Tamás is csatlakozott a kerethez.

"Eddig 1-1 győzelem és döntetlen a mérlegünk a vendégek ellen, szeretnénk növelni sikereink számát - mondta sajtótájékoztatóján Gellei. - A tervek szerint 7-7 cserelehetősége lesz mindkét együttesnek, így valószínűleg olyan játékosok is szóhoz jutnak majd, akik az Eb-selejtezőkön, illetve a felkészülés során kevesebb szerepet kaptak."

A szövetségi kapitány hozzátette, hopgy megítélése szerint a vendégek rengeteget fejlődtek az utóbbi időben, ezért egyáltalán nem számít könnyű összecsapásra. A válogatott a Margitszigeten készül évzáró fellépésére, Gellei a meccs helyszínén, az Üllői úti stadionban sorra kerülő kedd esti edzés után jelöli ki kezdőcsapatát.

A 17.30 órakor kezdődő találkozót az osztrák Wolfgang Sowa vezeti, a tv-közvetítésről még folynak a tárgyalások.