Vágólapra másolva!
Az európai futballközvélemény figyelme általában a topligákra irányul, de természetesen ezeken kívül is történnek érdekes események a labdarúgás világában. Hétről hétre jelentkező összeállításunkban ezekről igyekszünk beszámolni.

Magyarországon valószínűleg csak kevesen emlékeznek David Kellyre, aki pedig az ír válogatott színeiben szerepelt az 1994-es világbajnokságon is. Nos, a volt válogatott csatár 1997-ben ugyan visszavonult a profi futballtól (utolsó klubja a Tranmere Rovers volt), de otthon, az amatőr ír bajnokságban azért folytatta a játékot. Egészen mostanáig, a hét végén ugyanis végképp szegre akasztotta a futballcipőt, de utolsó mérkőzésén azért még kupagyőzelemhez segítette a Derry Cityt. Az Ír Kupa fináléjában Kelly klubja a Shamrock Rovers ellen lépett pályára, és bár az ünnepelt gólt nem szerzett, így is tevékeny részt vállalt csapata győzelméből. Kelly persze nem szakad el véglegesen a futballtól, hiszen mostantól kezdve a Tranmere Rovers pályaedzőjeként dolgozik majd.