Vágólapra másolva!

A Depor mellett rossz eredményt ért el másik két csapat, a Real Madrid és a Valencia is, a Barcelona ugyanakkor - ha nem túl meggyőző játékkal is - továbbjutott.

Louis van Gaal, a Barcelona vezetőedzője elismeréssel nyilatkozott csapata teljesítményéről. "Igaz, csupán 1-0-ra nyertünk az oroszok ellen, de most csak a siker számít" - mondta a holland tréner. "Azt hiszem minden edző boldog lenne a helyemben, hiszen eddig valamennyi csoportmeccsünkön győztünk, s ez azt is jelenti, hogy márciusig mindenképpen ott leszünk a BL-ben. Remélem, egy kissé még tovább is."

"Frank de Boer óriási nyomás alatt játszott: minden megmozdulását kifütyülte a közönségünk, mégis megszerezte az egyetlen, győztes gólt. Óriási teljesítmény volt. Természetesen alaposan kielemezzük a hibákat, de most az volt a fontos, hogy nyerjünk" - fejtegette Van Gaal.

Vicente del Bosque, a Real mestere kedden, az AEK elleni hazai iksz után élesen bírálta csapata teljesítményét, csütörtökre már megnyugodott, s higgadtan nyilatkozott: "Nincs krízis, nem engedtünk ki, nem vesszük félvállról a meccseket, semmi gond. Minden együttes történetében akadnak olyan időszakok, amikor nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy eltervezték. Előfordulnak vereségek, nem várt döntetlenek, de ez még nem dráma. A játékosaim igazi profik: nevetséges lenne arról beszélni, hogy mély apátiába estek meg ehhez hasonlók."

A Real válságát jelzi, hogy a bajnokságban több mint kétszáz napja nem tudott idegenben nyerni, a BL-ben pedig oda-vissza döntetlent játszott az AEK Athénnal.

Reménytelen helyzetbe került a Bayern/sport/focivilag/bl/20021023abltagsagert.htmlAz első kör programja és eredményei/sport/focivilag/bl/20020829abajnokok.htmlCsoportállások/sport/focivilag/bl/20020917csoportallasok.htmlKi nyeri a BL-t?http://forum.origo.hu/forum/forum?act=show&fid=47637

Az elmúlt években kétszer is döntőt játszó Valencia ezúttal egy ponttal hagyta el Bázelt, miután Ivan Ergic kétszer is betalált a spanyol kapuba. "Természetesen örülök a két gólomnak, de az igazán fontos, hogy a csapat jól muzsikált. Nehéz lesz megszerezni a második helyet, főleg mert a Liverpool nyert Moszkvában. Most viszont mi utazunk az orosz fővárosba, és remélem, a rossz ottani időjárás ellenére nyerünk" - árulta el a meccs hőse a svájciak merész terveit.

Rafael Benítez, a Valencia trénere megvédte együttesét, s ugyanígy tett Mauricio Pellegrino is, aki viszont a Basel érdemeiről sem feledkezett meg: "A csapat jól játszott, a mérkőzés minden fázisában a megfelelő taktikát alkalmazta. De el kell ismernünk, a Basel nyomás alatt tartott minket. A közönség is hajtotta őket, ezért jobbak voltak, mint a Mestallában."

Nincs korai továbbjutás a BL-ben/sport/focivilag/bl/20021022blowen.html