Vágólapra másolva!

"Ferdinand enyhíthet a kudarc miatti félelmen" - hirdeti a The Telegraph, amely szerint viszont biztos, hogy Rio Ferdinand bemutatkozhat a Bajnokok Ligájában - igaz, csak csereként. A klub tavaly 19,2 millió angol fontot keresett a BL-szerepléssel, így amennyiben nem sikerülne bejutni, s a csapat csak az UEFA-kupában folytathatná, elesne az igazi biznisztől. Márpedig ez a világ leggazdagabb futballklubjától több lenne, mint szégyen.

"Szeretünk Európa elitjéhez tartozni, nyolc éve folyamatosan élvezzük a nagy utazásokat és versenyeket. Őszintén: ez az egyetlen megfelelő hely számunkra. Úgy gondolom, az egyetlen veszélyforrás a dekoncentráltság lehet számunkra. Amit az első mérkőzésen ellenfelünk tett, rettenetes volt. Letámadtak bennünket, és a mérkőzés java részében remekül védekeztek, ennek ellenére öt nagy helyzetünk is adódott" - így Ferguson.

A lap figyelmeztet arra a helyzetre, ami április 30-án egyszer már megtréfálta a csapatot. Akkor az otthoni 2-2 után a csapat - Beckham és Gary Neville nélkül - nem tudott nyerni Leverkusenben sem, sőt a BL-elődöntő visszavágóján az 1-1-es eredmény azt jelentette, hogy a német csapat idegenben lőtt több góllal jutott a döntőbe. Most a helyzet annyiban analóg, hogy Gary Neville mellett két kulcsember, Fabien Barthez és Wes Brown sem áll Sir Alex rendelkezésére.

Ferguson korábban többször beszélt arról, hogy micsoda veszélyt rejt, ha az európai kupaküzdelmekben olyan kelet-európai csapat ellen kell játszaniuk, amelyet nem ismernek. De ez csak idegenben jelenthet problémát. "Koncentrálnunk kell, mert az idegenbeli gól aggodalomra adhat okot" - mondta a menedzser.