Vágólapra másolva!
A hazánkat is fenyegető hatalmas árvíz miatt Győrből is aggasztó hírek érkeztek, így sokan kérdezték, vajon a szombati MTK elleni bajnokit megrendezik-e a Rába-parti stadionban. Noha a városban hidakat zártak le a Rába-folyó magas vízállása miatt, a meccs megrendezését ez nem veszélyezteti.

Az eddigi három fordulóban egyaránt hibátlan, azaz két 9 pontos csapat találkozik szombaton Győrben. "Az elmúlt fellépéseinkhez hasonló várakozásokkal tekintek az MTK elleni találkozó elé is, vagyis szeretnénk játékban ismét előrelépni" - mondta Tamási Zsolt, a hazaiak vezetőedzője. "Természetesen a jó rajt dacára sem hisszük magunkról, hogy sztárcsapat lennénk, s ennek megfelelően készülünk a kék-fehérek ellen. Nehéz, az eddigi legnehezebb mérkőzésre számítok, hiszen az MTK kifejezetten játszó csapat, így nyílt sisakos, változatos 90 perc is kikerekedhet ebből a csatából. Bízom benne, hogy sok szurkoló lesz kíváncsi ránk, mivel eltökélt szándékunk, hogy minél több nézőt csalogassunk ki a meccseinkre a jövőben. Persze tudjuk jól, hogy a futballdrukkerek érzékenyek, őket csak jó és eredményes futballal vagyunk képesek felültetni a lelátóra."

Egervári Sándor, az MTK mestere "igazi hatpontos találkozónak" nevezte a szombati összecsapást. "Ugyanolyan nehéz dolgunk lesz, mint legutóbb a Debrecen ellen, hiszen a győriek a Lokihoz hasonlóan alaposan megerősödtek a nyáron, ráadásul a hibátlan kezdés miatt vélhetően az önbizalommal sem állnak hadilábon" - szögezte le a vezetőedző.

Ki nyeri a Borsodi Ligát?http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=28884

Az MTK-ban a két meghatározó, ám sérült játékos, Győri János és dr. Füzi Ákos mellett Egervárinak valószínűleg le kell mondania Mico Smiljanic játékáról is, a MTK-védelem vezére ugyanis még nem heverte ki a Debrecen ellen begyűjtött sérülését.

A várható kezdőcsapatok
Győr: Sebők - Böjte, Lakos, Baranyai - Peric, Jovanovic, Szanyó, Németh N., - Herczeg, Nicsenko, Nagy T.
MTK: Hajdu - Molnár Z., Lambulic, Komlósi, Elek - Zavadszky, Jezdimirovic, Illés, Rednic - Dragan, Ferenczi

Bánki József