Vágólapra másolva!
Amikor az előző szezon elején a Kaiserslautern együttese hét meccsből hetet megnyert, és maximális pontszámmal a tabella elején állt, a klubnál valószínűleg senki sem gondolta, hogy kevesebb, mint egy év elteltével áll majd a bál a Fritz Walter-stadionban. A Bundesligában elért hetedik hely, amely csak az Intertotó-kupára volt elég, azonban alaposan felszította a kedélyeket, és mára elviselhetetlenné vált a feszültség a csapaton belül.

A felkészülési időszakban azonban cseppet sem javult a helyzet, sőt, ha lehetséges, még tovább romlott. A szakvezető kérésére alaposan megerősítették a csapatot, öt új futballista is érkezett a 'Lauternhez. Christian Timm az 1. FC Kölntől, Markusn Anfang az FC Tiroltól, Hervé Nzelo Lembi az FC Bruges-től, Selim Teber a Waldhof Mannheimtől, Matthias Koch pedig a Fortuna Kölntől érkezett, ám a seefeldi edzőtáborban rendkívül feszült volt a hangulat. Nem csak az edzőpáros miatt: a játékoskereten belül is ellentétek alakultak ki. A tavalyi csapatkapitány, Thomas Hengen például kijelentette, hogy nem akarja tovább hordani a karszalagot, mivel őt a tréner nevezte ki, márpedig az igazi "csékát" a csapatnak kell megszavaznia, ráadásul ő úgy érzi, hogy már nem élvezi a szakmai stáb teljes bizalmát. Ebben volt is valami: a középhátvéd posztjára tavaly leigazolták a nigériai Taribo Westet, ami nem jött be, most pedig az eredetileg védekező középpályásnak megvett Lembit játszatták ebben a pozícióban az előkészületi mérkőzések nagy részében.

Bundesliga: A legigazságtalanabb bajnokság/sport/focivilag/20020517bundesliga.htmlA Bundesliga végeredménye/sport/focivilag/20020504abundesliga.htmlNagy játékosmozgás a Bundesligában/sport/focivilag/20020709nagy.html

Az sem kedvezett a jó csapatszellem kialakulásának, hogy Miroslav Klose ilyen rövid idő alatt ilyen nagy karriert futott be. A világbajnokságon igazi szupersztárrá vált csatárra, aki két éve még az amatőrök között szerepelt, sokan irigykedtek. De az sem javított a hangulaton, hogy a veterán középpályás, Mario Basler kijelentette: az egész keretben csak öt igazi vagány van, a többiek félnek a felelősségtől. Arról nem is beszélve, hogy pár labdarúgó (így Ratinho, Tomasz Klos, Petr Gabriel vagy Silvio Adzic) úgy érezte, hogy jogtalanul mellőzik őket, és sokkal több játéklehetőséget érdemelnének.

A felkészülés során aztán Stumpf többször is túllépte hatáskörét, és annak ellenére, hogy a csapatorvos, Hans-Werner Schmalenbach kifejezetten megtiltotta a sérüléssel bajlódó Lincolnnak és Timmnek a futóedzéseket, a pályaedző mégis kötelezte a tréningre a két játékost. Az eredmény: mindketten kidőltek a sorból, ami különösen Lincoln esetében volt fájdalmas a csapat számára, hiszen a brazil vezéregyéniség volt az előző idényben. A doktor be is jelentette, hogy ilyen körülmények között nem hajlandó tovább dolgozni, és lemond posztjáról, azonban a vezetőség ezt már nem nézte tétlenül: egy nappal a Teplice elleni Intertotó-kupa mérkőzés előtt felbontotta Stumpf szerződését. Schmalenbachot sikerült meggyőzni, hogy maradjon a csapatnál, de a jól értesültek szerint csak idő kérdése, hogy Brehmét mikor állítják fel. Elég egyetlen rosszabb eredmény, és az egykori világbajnoknak fel kell állnia a kispadról: most már nem engedheti meg magának, hogy hibázzon. Márpedig így nem könnyű dolgozni.

Klose marad Kaiserslauternben20020608klose.html