Vágólapra másolva!
Kis híján drámai hétvégéjük lett a békéscsabai labdarúgóknak, de szerencsére végül vidáman térhettek haza az együttes tagjai. Történt ugyanis, hogy a délelőtti órákban az NB I/B keleti csoportjában listavezető lila-fehérek busza balesetett szenvedett, s a játékosok csak taxikkal tudtak eljutni Rákospalotára, a REAC elleni rangadóra, ezért a mérkőzés csak egy órás késéssel kezdődhetett.

A kilencven percet aztán a vendégek nyerték 2-1-re, így a Békéscsaba továbbra is nagy sebeséggel halad az élvonalbeli tagság felé. Dajka Lászlót, a Kispest egykori remek válogatott centerétt, a csabaiak jelenlegi edzőjét a riasztó balesetről, a vasárnapi bajnoki fellépésről, s a Gellei Imre szövetségi kapitány melletti munkájáról is kérdeztük.

- Mennyire volt veszélyes a délelőtti baleset?
- Nagyon megijedtünk, amikor bevágódtunk az árokba. Mivel egy másik baleset miatt letereltek bennünket az autópályáról a mellékúton haladtunk, ám egy hirtelen fékezés következtében a busz a jeges úton egy parasztház felé kezdett el csúszni, s már-már azt hittük "beköszönünk" a nappaliba, amikor az árok megfogta a járművet. A csomagok szanaszét repültek, de a lényeg, hogy senkinek nem lett semmi baja. Ezután taxikat rendeltünk, de így is csak egy órával később kezdhettük a mérkőzést, mivel természetesen azonnal értesítettük a REAC vezetőit és a játékvezetőket is a fejleményekről.

- A körülmények után gondolom bravúrnak értékeli a második helyezett REAC otthonában elért 2-1-es sikert.
- De még mennyire! Pedig tipikus 0-0-ás meccs volt, csapatunk ült az eredményen, ám érdekes módon a REAC vezetése után mintha felszabadultak volna a fiúk, s végül a kilencvenegyedik percben a győztes gólt is megszereztük.

- A tetemesnek mondható, hatpontos előny tudatában a feljutást mennyiben várják el a vezetők és a szurkolók?
- Mindenki ezt szeretné, de a hárompontos rendszerben elég két vereség, s oda az előny. Azaz, továbbra is koncentráltan kell futballoznunk és akkor elérhetjük áhított célunkat.

- Mivel Gellei Imre elsőszámú segítője lett, a válogatottbeli elfoglaltsága nem okoz feszültséget a klubnál?
- Egyelőre nem, mivel jól szerepelünk, ráadásul segítőmmel, Sikesdi Gáborral öt éve együtt dolgozunk, így ő pontosan tudja, hogy mit kell elvégeztetni a játékosokkal, ha esetleg távol vagyok. Persze ha nem lesz eredmény, úgyis "belakapnak" majd a válogatottbeli munkámba, mifelénk így szokott ez lenni.

- De egyelőre nincs gond.
- Hál' Istennek nincs, s ez a Békéscsabára és a válogatottra is vonatkozik. Igaz, jövőre sűrűbb lesz a program, s nagyobb a tét, s ez ugyancsak mindkét csapatra érvényes.