Vágólapra másolva!
Milák Kristóf fő száma, a 200 méteres pillangóúszás döntőjében nagyszerű időeredménnyel győzött a Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság szerdai versenynapján. Milák Kristóf bő 40 perccel később 50 méter gyorson is nyert, méghozzá olimpiai A-szintes idővel, új egyéni csúccsal.

A 200 méter pillangó szerda délelőtti előfutamaiból a szám olimpiai, világ- és Európa-bajnoka, valamint világcsúcstartója, Milák Kristóf 1:55,43-as idővel, az első helyen jutott be a délutáni fináléba. A kedden 100 méter gyorson győző, az úszó-ob hetében egyéves kihagyás után ismét versenyző magyar úszó ennél tavaly egy másodperccel gyengébb idővel jutott döntőbe, amit 2023-ban végül 1:52,58-cal nyert meg.

ÚszóOB, Úszó, OB, 2024, úszás, Milák Kristóf
Milák Kristóf első helyen jutott be a 200 méteres pillangóúszás döntőjébe az országos bajnokságon
Fotó: Magyar Nemzet / Mirkó István

Milák Kristóf pillangóúszásban is megvillant

A magyar úszóklasszis ezúttal is sokat javított a délelőtti idején, a 200 méter pillangó döntőjét végig vezetve, az ob-ezüstérmes Márton Richárd előtt szűk másfél másodperccel nyerte meg. 

Milák Kristóf győztes ideje végül 1:54,90 lett, amivel az idei világbajnokságon bronzérmes lett volna

Honda Tomoru (1.53,88) és Alberto Razzetti (1:54,65) mögött.

Milák Kristóf az úszás szerdai fináléi közül még az 50 méter gyors döntőjében is érdekelt volt, amelybe szintén a leggyorsabb idővel (22,29 másodperccel) jutott be az előfutamból – 

a fináléban olimpiai indulást érő idővel, 21,89 másodperces egyéni csúccsal nyert

három tizeddel megelőzve Németh Nándort.

Milák mellett Telegdy-Kapás is olimpiai szintidőn belül úszott

Szintén 

olimpiai szintidőn belül úszott női 200 méteres pillangóúszásban Telegdy-Kapás Boglárka, 

a szám korábbi világbajnoka elérzékenyülve nyilatkozott a fölényes győzelme után. Senánszky Petra 50 méter gyorson 35 századdal, Telegdy Ádám pedig 100 méter háton 2 századdal maradt el az olimpiai szinttől, igaz, utóbbi számban már hárman is rendelkeznek az előírt eredménnyel.

TELEGDY-KAPÁS Boglárka
Telegdy-Kapás Boglárka megúszta az olimpiai A-szintet 200 méteres pillangóúszásban
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az úszó ob szerdai dobogósai

férfiak:
   200 m pillangó:
1. Milák Kristóf (Budapesti Honvéd SE) 1:54.90 perc
2. Márton Richárd (Budapesti Honvéd SE) 1:56.32
3. Holló Balázs (BVSC-Zugló) 1:56.92

   100 m hát:
1. Telegdy Ádám (Kőbánya SC) 53.76 másodperc
2. Jászó Ádám (Pécsi Sportiskola) 54.14
3. Kovács Benedek (BVSC-Zugló) 54.81

   50 m gyors:
1. Milák Kristóf (Budapesti Honvéd SE) 21.89 másodperc
2. Németh Nándor (BVSC-Zugló) 22.19
3. Szabados Bence (BVSC-Zugló) 22.31

   400 m gyors:
1. Betlehem Dávid (Balaton ÚK Veszprém) 3:49.00 perc
2. Rasovszky Kristóf (Balaton ÚK Veszprém) 3:50.10
3. Sárkány Zalán (Balaton ÚK Veszprém) 3:51.66    

   4x100 m vegyesváltó:
1. BVSC-Zugló 3:40.34    
2. Kőbánya SC 3:42.85    
3. Balaton ÚK Veszprém 3:46.54    

nők:
   200 m pillangó:
1. Kapás Boglárka (ÚTE) 2:08.15 perc
2. Sebestyén Dalma (UNI Győr Úszó SE) 2:11.41
3. Abonyi-Tóth Glenda (A Jövő SC) 2:11.45

   100 m hát:
1. Molnár Dóra (Budafóka XXII. SE) 1:01.03 perc
2. Komorócz Lora Fanni (Iron Swim SE) 1:01.29
3. Burián Katalin (Iron Swim SE) 1:01.62    

   50 m gyors:
1. Senánszky Petra (Debreceni Sport Club) 25.05 másodperc
2. Pádár Nikolett (Szegedi Úszó Egylet) 25.55
3. Sztankovics Anna (NYSC) 25.91

   400 m gyors:
1. Késely Ajna (BVSC-Zugló) 4:08.24 perc
2. Fábián Bettina (FTC) 4:09.33
3. Pádár Nikolett (Szegedi Úszó Egylet) 4:11.96

   4x100 m vegyesváltó:
1. UNI Győr Úszó SE 4:06.34 perc
2. Vasas SC 4:08.75    
3. Iron Swim SE 4:09.71

Kapcsolódó cikkek