Vágólapra másolva!
Pénteken elrajtol a 2023-as vizes világbajnokság, de az úszók szövetségi kapitánya csak a jövő héten érkezik meg Japánba. Sós Csaba Milák Kristóf távolmaradásáról is megszólalt.

Néhány héttel ezelőtt bombaként robbant az olimpiai bajnok bejelentése, miszerint kihagyja a fukuokai világbajnokságot. Egy sajtótájékoztatón fásultságra, a mindennapi, monoton munkára hivatkozva dobta be a törölközőt, nem indul a vb-n. Sós Csaba elmondta,

Milák Kristóf esete nem különösebben rendkívüli, megesett már más világsztárokkal is, mint például Caeleb Dressel vagy Adam Peaty, hogy besokaltak.

Sós Csaba reméli, hamarodan visszatér az uszudába Milák Kristóf Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Darnyi Tamás például kihagyta az Európa-bajnokságot az olimpia előtt, aztán az ötkarikás játékokon verhetetlennek bizonyult.

annyit tréningezik, mint még soha annak előtte. Azt mondom, inkább a vébét hagyja ki, mint az olimpiát" - mondta a Borsnak Sós Csaba.

Milák Kristóf volt az egyetlen magyar úszó, aki a legutóbbi vébén érmet nyert. Most nélküle kell bizonyítani a magyaroknak, akikben nagyon bízik a kapitány. Elmondta, nem szeretne nagy súlyt tenni Márton Richárd vállára, de azt elmondta, hogy Milák kiválásával a legjobb európaivá lépett elő, hiszen a római kontinensviadalon is csak Kristóf előzte meg.