Vágólapra másolva!
Hámori Luca után a 63,5 kilogrammban szereplő Kovács Richárd is bejutott az elődöntőbe, ezzel olimpiai kvótát szerzett az Európa Játékok Nowy Targban zajló ökölvívótornáján.

Az Európa-bajnoki bronzérmes nyíregyházi bokszoló a litván Andriejus Lavrenovas és az örmény Narek Hovhaniszjan legyőzésével jutott nyolc közé, ahol a szerb Aleksej Vitorov Sendrikkel mérkőzött.
Kovács az eddigi meccsein roppant meggyőző volt, így a csapat edzőinek és a szövetség vezetőinek egyöntetű véleménye volt, hogy a szerb bokszolót is le tudja győzni.

A magyarok bizakodását az első menet csak tovább erősítette. A szerb agresszív, folyamatosan kezdeményező bokszát Kovács ugyanis nagyszerűen kezelte, rendre gyönyörűen, jó ütemben indított bele riválisa támadásaiba és jobb csapottjai vagy elsőkezes balegyenesei többnyire Sendrik arcán vagy állán csattantak. A menet "egysíkú" küzdelmet hozott, Kovács széles alapállásban várt és lecsapott, Sendrik pedig hatástalanul rohamozott három percen át.

Mivel a magyarnak valamennyi bírót sikerült meggyőznie, egyhangú előnnyel kezdhette a második szakaszt, melynek első fele nem hozott változást, az orosz származású szerb bokszoló nem találta az ellenszert. A periódus második felében ugyanakkor már Sendrik is többször talált, igaz, kapott is, viszont két pontozót ezzel meg tudott nyerni.

Ennek ellenére az utolsó menetben három bírónál két ponttal vezetett Kovács Richárd, akinek így már csak a nagy különbséget és az intést kellett elkerülnie.

Kovács Richárd olimpiai kvótát szerzett Forrás: Hír TV

Az utolsó menet elején egy kicsit fáradni látszott a magyar bokszoló, azonban már a szerb sem volt friss, ennek következtében pontos sem, a második perctől pedig ismét a nyíregyházi sportoló került fölénybe és végül minden pontozónál ő nyerte a meccset, ezzel a magyar boksz második párizsi repülőjegyét váltotta meg.

"Ezért kezdtem el ezt a sportot és most sikerült megszereznem az olimpiai kvótát, nagyon örülök" - mondta a meccs után a 25 éves sportoló.

A fiamnak szeretnék példát mutatni, köszönöm Istennek, hogy sikerült!"

A testnevelő tanárként dolgozó magyar kisváltósúlyú versenyző arról is beszélt, a szerdai győzelem kulcsa az volt, hogy sikerült kilenc percen át koncentráltnak maradnia és be tudta tartani a taktikai utasításokat.

"Edzőmmel, Nagy Lajossal feltérképeztük a mai ellenfelemet, a taktikánk jól működött. Úgy érzem, hogy végig a kezemben volt az irányítás és az történt, amit én akartam. Ez a pontozáson is látszott" - nyilatkozta elégedetten Kovács Richárd, akinek egy kisebb holtponton is sikerült átlendülnie. "A harmadik menet elején volt egy kis nehézségem, akkor fizikálisan és fejben is jött egy pici holtpont, de ezen sikerült túllépnem."

Kovácsot megelőzően Hámori Luca (66 kg) is kvótát érő negyeddöntős sikert aratott Nowy Targban, így már két párizsi kvótája van a magyar ökölvívóknak,

akiket a legutóbbi, tokiói játékokon csupán egyedül Gálos Roland képviselt.

Az még Kovács Richárd meccse előtt kiderült, hogy az EJ-n férfi 51 kilogrammban Bernáth Attilának nem lesz esélye a kvótáért bokszolni. Légsúlyban csak a két döntős kap párizsi indulási jogot, a magyar sportoló viszont a negyeddöntőben kikapott.

A tornán eddig nagyszerűen teljesítő Bernáth ezúttal visszafogott bokszot nyújtott. A korábban őt már kétszer legyőző olasz Federico Emilio Serra ellen nagyon keveset ütött, így pedig nem volt esélye riválisa ellen, aki végül egyhangú pontozással nyert.

A szerdai negyeddöntőkben még nem zárult le a magyar szereplés, az esti programban, várhatóan 20 óra körül Veres Roland (57 kg) lép ringbe, aki a svéd Nebil Mahmud Ibrahimmal szintén a kvótáért küzd majd meg.

Kovács Richárd és Hámori Luca előtt a magyar EJ-csapat a puskás Pekler Zalán összetett számban szerzett aranyával is gyűjtött már egy olimpiai indulási jogot vasárnap. Női öttusában pedig szintén biztos a magyar kvóta, mivel nyolc ország versenyzői jutottak fináléba - köztük három magyar - és ennyi párizsi helyet osztanak az EJ-n.