Nőgyűlölő botránya után megint nagy bajban Tiger Woods

PNC Championship - Final Round GettyImageRank2 us pga tour Horizontal SPORT GOLF
Tiger Woods célja egyelőre az, hogy önállóan járni tudjon
Vágólapra másolva!
Minden idők egyik legismertebb golfozójának, az amerikai Tiger Woodsnak a két évvel ezelőtti autobalesetében súlyosan megsérült bokáját újra meg kellett műteni, ezért bizonytalan ideig nem versenyezhet.

A 47 éves amerikai golfsztár februárban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az egyik versenyen átnyújtott egy tampont játékostársának, Justin Thomasnak, miután az megelőzte őt. Az esetnek nagy visszhangja volt a médiában, sokan úgy vélekedtek, nőgyűlölést kifejező gesztust tett Woods, mintha azt akarta volna jelezni Thomasnak, hogy "úgy ütöd a labdát, mint egy lány".

A 2021-ben brutális autóbalesetet szenvedett golfozó, aki korábban egy szexbotrányba is belekeveredett,

egy ideig biztosan nem versenyezhet, mert nemrég meg kellett műteni a bokáját, hogy a poszttraumás ízületi gyulladást megszüntessék.

Tiger Woods bokaműtéten esett át Forrás: Getty Images via AFP/2020 Getty Images/Mike Ehrmann

A két évvel ezelőtti horrorbalesete során Woodsnak eltört a jobb lába, különösen a bokája szenvedett súlyos sérülést.

Annak ellenére, hogy többszöri műtét után visszatért a versenygolfhoz, a bokájával kapcsolatos probléma továbbra is fennállt, ezért volt szükség egy újabb beavatkozásra.

Woodsnak több golftornától is vissza kellett lépnie, és egyelőre nincs információ arról, mikor térhet vissza. Amennyiben bokaproblémai később megint kiújulnak, elképzelhető, hogy végleg abba kell hagynia a profi versenyzést.

Forrás