Vágólapra másolva!
A Calgaryban rendezett junior világbajnokságon egyetlen magyar születésű korcsolyázó sem szerepelt a magyar válogatottban. Japánban a felnőtt vb-n is csak az a Láng Júlia az egyetlen magyar születésű versenyző, aki nem jutott be a kűrprogramba a rövidprogramja után. Párosban Pavlova Maria-Sviatchenko Alexei, jégtáncban a Ignateva Mariia-Szemko Danijil kettős szerepel magyar színekben, és ha nem sérült volna meg, akkor a férfi egyéniben Vlasenko Aleksandr indult volna oroszként szintén magyar színekben. A versenyzőimport tendeciájáról Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke nyilatkozott a Mandinernek.

"Egyetlen egyéni versenyző esetében sem kértünk semmilyen honosítást, akik indultak, már magyar állampolgárként kezdtek versenyezni nálunk.

Az egyetlen kivétel az orosz-ukrán Vlasenko, aki viszont nem magyar állampolgár. Mi több, a háború kirobbanása óta egyetlen honosítás sem ment végbe a MOKSZ-ban, amire korábban a páros és a jégtánc esetében volt példa, a magyar versenyzőfél kiegészítésére.

- mondta a Mandinernek Kósa Lajos, az MKSZ elnöke, aki hangsúlyozta, hogy a fő cél az, hogy Magyarországon született, magyar versenyzőkkel érjük el legfontosabb célkitűzésünket,a jó nemzetközi szereplést, de addig még rengeteg a tennivaló.

Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke Fotó: Csudai Sándor - Origo

Kósa Lajos hangsúlyozta, hogy a háború kirobbanása óta sajnálatosan rengeteg konkurens nemzet próbál orosz versenyzőket honosítani a világ minden tájára, már a következő téli olimpiára gondolva. A magyar szövetség azonban nem vesz részt ebben, de nem is tagadhatja meg, ha valaki magyar állampolgárként itt akar versenyezni.

Számos magyar korcsolyázó hagyja ott a neves SKSE-t, az utolsó magyar Európa-bajnok, Gór-Sebestyén Júlia vezette egyesületet, mert úgy tűnik, nem tudnak kijönni az edzőjükkel. Ami talán még aggasztóbb, hogy nem egy szülői panasz érkezett – s erről a Mandiner is tudomást szerzett –, Júlia állítólagos tűrhetetlen edzői módszereit illetően, amelyek között olyanokat is említenek a szülők, amik kivizsgálásért kiáltanak.

„A műkorcsolyában teljesen általános, hogy a versenyzők karrierjük során több edző kezei között is megfordulnak. Nem ritka, hogy valaki 5-6 edzőt is kipróbál. Az Ön által említett versenyzőknél sincs ez másként. Az kérdés második felében említettekkel kapcsolatban természetesen hozzánk is eljutott néhány ezekből a levelekből és foglalkozunk a kérdéssel.

Természetesen minden bejelentésnek igyekszünk utána járni, ahogyan korábban is tettük ezt" – folytatta Kósa Lajos, aki elárulta, hogy a szövetség komolyan foglalkozik az üggyel, Olyannyira, hogy már Dr. Bodó Barbara, az említett bizottság elnöke elé kerültek a panaszok és miután a szövetség minden esetben gyorsan és hatékonyan cselekedett korábban bármilyen etikai vagy fegyelmi ügyben, most is az a cél, hogy akár a szülők, az érintett edző és szakemberek bevonásával mielőbb békésen tisztázzák ezt a helyzetet.

A teljes interjú a linkre kattintva olvasható el.