Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) fegyelmi eljárást indított öt tagszövetsége ellen, amelyek kinyilvánították: bojkottálják az idei világbajnokságokat.

A vizsgálatot az Egyesült Államok, Kanada, Csehország, Svédország és Új-Zéland bokszszövetségeivel szemben indította meg az IBA, hivatalosan a szervezet alapszabályának, valamint fegyelmi és etikai kódexének megsértése címén. Az amatőr ökölvívók világszövetsége bejelentette továbbá: a vizsgálat kiterjed arra is, hogy más nemzeti szövetségek képviselői milyen szerepet játszanak a vb-bojkottban. Az említett öt ország mellett további hat - Lengyelország, Svájc, Hollandia, Nagy-Britannia, Írország és Ukrajna - bokszszövetsége csatlakozott eddig a bojkottfelhíváshoz.

Az IBA fegyelmi eljárást indított a vb-bojkottot hirdetők egy része ellen Forrás: Sputnik via AFP/Pavel Lisitsyn

A vébéktől való távolmaradást az ukrajnai orosz inváziót elítélő Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) korábbi ajánlását követve hirdették meg az érintett szövetségek, amelyek azután kerültek minden korábbinál erőteljesebben szembe az orosz Umar Kremljov elnökölte IBA-val, hogy az feloldotta az orosz és fehérorosz ökölvívókra a háború miatt tavaly március elején kirótt tilalmakat. Az IBA - szembehelyezkedve a NOB ajánlásával - a közelmúltban már engedélyezte, hogy eseményein az orosz és fehérorosz ökölvívók saját zászlajuk alatt, címerüket, nemzeti himnuszukat használva versenyezhessenek.

Az idei világbajnokságok közül a nőit március 15. és 31. között Újdelhiben, a férfiakét pedig május 1-től 14-ig az üzbég fővárosban, Taskentben bonyolítják le.