"Lehet, hogy nálunk is eljött a generációváltás ideje?" – tette fel a költői kérdést Panna, aki a Borsnak elismerte, többek között Hosszú Katinka miatt kezdett el úszni.
"Hatalmas élmény volt a szombati nap, sokáig dolgozott bennem utána az adrenalin. A családom itthon várt, hajnalig beszélgettünk arról, hogy mi is történt velem. Úsztam már Katinkáék ellen, de most győztem először.
Sőt, 2014-ben, kislányként még közös fotót is kértem tőle Kecskeméten."
Panna legfeljebb amiatt lehet szomorú, hogy
az időeredménye alapján nem került be a világbajnoki keretbe.
"A hazai vébé nagy esély lett volna, de lesznek nyáron korosztályos versenyek, illetve a felnőtt Európa-bajnokság, ahol még van esélyem részt venni. Hosszabbtávú terveim persze vannak, így például a párizsi olimpia. Ott már reális esélyem lehet, hogy elinduljak."
Panna edzője, Máté Hunor szerint is tanítványáé lehet a jövő.
Sajnos a válogatási elvek miatt nem sikerült a világbajnoki kerettagság, emiatt a bajnokság első napjaiban Panna feszültebb is volt. A vége azonban szép lett,
s tekintve, hogy tehetséges úszóról van szó, a jövőben nagy világversenyekre is odaérhet."
Máté Hunor arra is büszke lehet, hogy a Hód Úszó SE versenyzői történelmi viadalon vannak túl, két aranyat is szereztek. Sőt, az 50 méter mellen diadalmaskodó Gál Olivér bekerült a világbajnoki keretbe is.
"Hatalmas öröm ez nekünk, mivel egy viszonylag kisebb klubként vettünk részt a bajnokságon. Az biztos, hogy húsz év óta nem zártunk ilyen jól" – nyilatkozta a Borsnak a fiatal szakvezető.