Vágólapra másolva!
A tavaly döntős Viktorija Azarenka kiesett a harmadik fordulóban a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság női versenyében.

A 32 esztendős fehérorosz játékos a szintén kétszeres Grand Slam-győztes Garbine Muguruzával csapott össze a harmadik kör egyik slágerpárosításában, s 2 óra 17 perces meccsen maradt alul úgy,

hogy mérkőzéslabdánál kettős hibát ütött.

A fehérorosz Viktorija Azarenka a spanyol Garbine Muguruza ellen vesztett Forrás: MTI/AP/Seth Wenig

Az Australian Open kétszeres bajnoka összesen háromszor (2012, 2013, 2020) játszott finálét a US Openen,

de győznie egyszer sem sikerült.

A kilencedik helyen kiemelt Muguruza korábban csak egyszer, 2017-ben jutott be a negyedik fordulóba az év utolsó GS-versenyén. Az Eurosport felvétele a meccsről:

A románok kétszeres Grand Slam-győztese, Simona Halep ugyancsak háromszettes mérkőzésen jutott tovább, a kazah Jelena Ribakina ellen fordulatos, nagy csatát vívott. A 12. kiemelt négy szettlabdát is hárított, mielőtt megnyerte az első játszma 18 perces rövidítését, majd a második szett elvesztése után a harmadikban remekül játszott.

Öt év után szerepelhet ismét a nyolcaddöntőben Flushing Meadowsban.

A román Simona Halep a kazah Jelena Ribakina ellen nyert Forrás: MTI/EPA/John G. Mabanglo

A férfiaknál elsőként a német Peter Gojowczyk jutott a legjobb 16 közé: a 32 éves teniszező négy játszmában verte a hozzá hasonlóan selejtezőből főtáblára került svájci Henri Laaksonent, s így pályafutása során először léphet pályára GS-torna nyolcaddöntőjében.

Eredmények, 3. forduló (a 16 közé jutásért):
férfi egyes:
Gojowczyk (német)-Laaksonen (svájci) 3:6, 6:3, 6:1, 6:4

női egyes:
Muguruza (spanyol, 9.)-Azarenka (fehérorosz, 18.) 6:4, 3:6, 6:2
Halep (román, 12.)-Ribakina (kazah, 19.) 7:6 (13-11), 4:6, 6:3