"Nagyon-nagyon sokat vívtam otthon balkezessel, arra számítottam, hogy jobban fog sikerülni. Azt gondolom, hogy én mindent megtettem, bízom benne, hogy a tőr jobban fog sikerülni. - mondta az MTI-nek megbicsakló hangon a 42 éves Krajnyák, aki ebben a fegyvernemben egyéniben háromszor nyert korábban világbajnokságot, a londoni paralimpián pedig második volt. - A jobbtól nem szégyen kikapni, azt tudjuk, hogy ő azért ennek a számnak a klasszisa, vannak olyan adottságai, amik itt, a kerekesszékes vívásban kijönnek. Nagyon hosszú végtagokkal rendelkezik, két jó lába van. Azt gondolom, hogy ebből a nagyon nehéz csoportomból ezt tudtam most kihozni."
A férfiak B kategóriájában Tarjányi István - aki gerincvelőtumor miatt került kerekeszékbe - a csoportjában brazil, fehérorosz, kínai és orosz ellenfelétől kikapott, és csak az ukrán ellen győzött, ezzel nem jutott fel a hiányos 16-os táblára, melyen a 13 fős mezőnyből kilencen vívhattak. A versenyt a 11. helyen fejezte be.
A nők B kategóriájában tizennégyen szerepeltek, a paralimpia után visszavonuló, 46 éves, gerincsérült Dani Gyöngyi thaiföldi, kínai, amerikai, ukrán és olasz ellenfelétől vereséget szenvedett, az orosz ellen nyert. A direktkieséses szakaszba nem került be, 12. lett.
"Az olasz vívót meg kellett volna vernem ahhoz, hogy táblára kerüljek, de olyan nagyon nem bánom, mert hogyha meg is vertem volna őt véletlenül, akkor elgondolkodtam volna rajta, hogy visszalépek, mert éreztem már az utolsó asszókban, hogy a vállamnak nem annyira jó ez. - mondta pályafutása utolsó egyéni asszója után.
Én tőröző vagyok, de a párbajtőrcsapatban is kellek, mert nincsen más, aki helyettesítsen, hiszen arra kaptam eleve szabadkártyát. Ha már itt vagyok a párbajtőrcsapatban, akkor adtak egy lehetőséget, hogy a párbajtőr egyéniben is szerencsét próbáljak.
A tőrre sajnos nem kaptam meg, ez nagy szívfájdalmam, de a két csapatban igyekszem helytállni. Azokban éremesélyeket látok" - tette hozzá.