A korrupcióval vádolt Aján Tamás feltételekhez köti visszavonulását

Aján Tamás, súlyemelés
A korrupcióval vádolt Aján Tamás kész csendben visszavonulni
Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) ügyvivő elnöki tisztét ellátó amerikai Ursula Papandrea szeretné kizáratni a szervezetből Aján Tamás elnököt, aki az elnökség év eleji dohai ülésén maga kérte tevékenységének három hónapos felfüggesztését. A 81 éves sportvezető a Nemzeti Sportnak adott interjúban reagált az őt kizárni szándékozó ügyvivő elnök levélben megfogalmazott vádjaira. Aján Tamás beszélt az IWF szerverének rajtaütésszerű lefoglalásáról, felemelt hangról, Ursula Papandrea mindent maga alá besöprő tevékenységéről – és felvetette visszavonulásának lehetőségét.

Mit szól az ügyvivő elnök Ursula Papandrea leveléhez, amelyben jogszerűtlen tevékenységgel vádolja, mert akadályozza őt ügyvivő elnöki tevékenységében? Például amikor a nemzetközi szövetség budapesti irodájában járt, ön mindennap dolgozott, mintha januárban nem is adta volna át neki jogkörei egy részét.
Ursula február közepén járt itt, ráadásul én hívtam meg az IWF főtitkárával, az iraki Mohamed Dzsaluddal együtt – válaszolta a Nemzeti Sportnak a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) január 22-én hátralépő, az IWF irányítását az őt és a szövetséget ért vádak megalapozottságát tisztázó vizsgálat idejére Papandreának átadó elnök, Aján Tamás. – Egy decemberi egyeztetés értelmében akkor jöttek hozzánk a szövetség auditorai, a KPMG munkatársai, valamint a svájci pénzügyi igazgató, hogy átvilágítsák a 2019-es költségvetésünket. Nem azért voltam benn, hogy megszegjem a megállapodásunkat.

Papandrea szerint letartóztatással is fenyegette őt. Ez igaz?
Akkor elmondom. Ursula egymillió eurót szán arra, hogy Richard McLaren és csapata megvizsgálja a szövetség és ellenem az ARD dokumentumfilmjében megfogalmazott vádakat. Nagyon beindultak, egy alkalommal bejelentés nélkül, reggel fél kilenckor hét-nyolc emberük jelent meg a budapesti irodában, és rögtön az IWF szerveréhez siettek: lefoglalták, szétszedték. Nem voltam benn, az informatikusunk értesített. Ursulát felhívtam, hogy ez így nem jó, és valóban feljebb emeltem a hangom. Hamarosan értesíteni kellett volna a százkilencvenhat tagszövetséget, hogy elmarad a bukaresti ifjúsági vébé és az ott esedékes elnökségi ülés is. Nem vagyok bűnöző, ilyet még nem éltem át, csak arra gondoltam, hogy micsoda dolog ez. Ursula meg azt mondta, feljelent az amerikai nagykövetnél, mert megsértettem őt. Egyébként mindent megcsináltak és lemásoltak McLaren emberei, amit akartak. Én meg később írásban kértem bocsánatot Ursulától a felemelt hangért.

A korrupcióval vádolt Aján Tamás kész csendben visszavonulni Forrás: AFP/Goh Chai Hin

Az ügyvivő elnök az is felrója önnek, hogy nem enged betekintést neki a pénzügyekbe. Miért nem?
Éppen az előbb említettem, hogy én hívtam meg az auditorok vizsgálatára, vagyis betekinthetett a 2019-es pénzügyekbe. Rosszindulatú hölgy, akiről három éve még senki sem tudta, hogy kicsoda. Ő az első női alelnöke az IWF-nek, 2017-ben én is javasoltam, hogy válasszuk meg. A januári elnökségin, amikor felajánlottam, hogy hátralépek a független vizsgálat idejére, én is őt tartottam a megfelelő embernek az ügyvivői szerepre, gondoltam, egy nő finomabb módszerekkel dolgozik. De mint kiderült, gyorsan és mindent maga alá akar söpörni.

Nézzük a következő „vádpontot": helyette ön vesz részt a NOB videokonferenciáin.
Megőrült, netán féltékeny. Thomas Bach videokonferenciát hívott össze a tokiói olimpia elhalasztása kapcsán, amelyen minden érintett nemzetközi sportági szervezet részt vett. Valóban, én is bejelentkeztem. Miután Thomas Bach elmondta, amit akart, ábécésorrendben szólította a szövetségek vezetőit, hogy tegyék meg észrevételeiket. Amikor a súlyemelésre került sor, ezt mondtam: Aján Tamás vagyok, de itt van az ügyvivő elnökünk, Ursula Papandrea, ő fejti ki a véleményét. Ursula meg is kapta a szót, és mondott két mondatot. Azóta további három – a sportigazgató vagy Bach elnök úr által összehívott – NOB-telefonkonferenciára került sor, amelyeket végighallgattam, de egy szót sem szóltam.

Most jön a lényeg: Ursula Papandrea a levélben kifejti szándékát, hogy a következő IWF-kongresszusig önt ki kell zárni az elnökségből. A huszadik évét az elnöki székben töltve hogy érintette?
Április tizenegyedikén hajnali fél háromkor érkezett az elnökségnek küldött körlevél. Aztán sorban jöttek a válaszok a tagoktól, akik mindannyian úgy gondolják, jobb, ha kiszáll a Tamás. Én nem akarok semmiféle pereskedést és harcot, a súlyemelésért és a sportág tisztaságáért dolgoztam és dolgozom, más kérdés, hogy egyes országok ebben akadályt jelentettek. Amit most mondok, először önnel osztom meg a sajtóban: kész vagyok csendben visszavonulni, egyúttal négy kérésem van. Ezekről tárgyalunk most, de érthető, ha most nem beszélek róluk.