Vágólapra másolva!
A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka pofonnak tartja az országos bajnokságon 200 pillangón megélteket, azt, hogy ezen a távon lemaradt a vb-ről. Az Iron Lady már ebből is levonta a tanulságokat, újra tudósította magában, hogy a korábbi sikerek semmit sem jelentenek a rajtkövön.

„Jó úton haladok a céljaim felé. Már ősszel, a rövid pályás szezonban is jól ment az úszás, jól sikerült a világkupa-sorozat, aztán a világbajnokság is, de azért a rövid pálya mégiscsak más, az ötvenes versenyek az igaziak, no meg az olimpiát is ötvenes medencében rendezik" – kezdte az értékelést Hosszú Katinka a Nemzeti Sportnak adott interjújában.

A klasszis magyar úszó hozzátette, hogy mivel a rövid pályás idény jelenti számukra a pénzkereseti lehetőséget, így nő a presztízse ezeknek a viadaloknak is. Az Iron Lady a nemrég véget ért országos bajnoksággal kapcsolatosan elmondta, jó kis pofont kapott.

Hosszú Katinka nehezen emésztette meg, hogy 200 pillangón lemaradt a vb-ről Forrás: MTI/EPA/Roman Pilipej

„Bele sem gondoltam, hogy van olyan opció, hogy nem én úszom kétszáz pillangón a nyári világbajnokságon

– na, ebből a szempontból volt igazán nagy pofon. Újból tudatosult bennem, hogy nem számít, mennyit úsztam előtte, hogy ki vagyok és honnak jöttem, amikor felállsz a rajtkőre, csak a táv számít. Amúgy is jól jött ez a pofon, a tüskét viszem magammal,

– mondta Hosszú Katinka, aki hozzátette, hogy volt előszele a gyengébb kezdésnek, mivel hullafáradt volt, ráadásul amikor az előfutamokból csak hatodikként került a döntőbe, akkor elkezdett rinyálni. Az Iron Lady már a finálé előtt érezte, hogy ez nem lesz az igazi.

ahhoz, hogy induljak egy világversenyen. Mindenképpen szeretnék tovább javulni 200 méter pillangón, egyre jobb a technikám, egyszerűen érzem, hogy képes vagyok jobbra, képes vagyok a fejlődésre" – mondta az úszó.

Az Iron Lady azt is elmondta a lapnak, hogy nagyon dühös, mérges volt magára. Véleménye szerint az a legrosszabb, hogy nincs módja a javításra, nem tudja megmutatni, hogy tényleg jó pillangón.

Arra a kérdésre, hogy talán az emberekben még nagyobb szimpátiát ébreszt, ha látják, hogy Hossszú Katinka sem robot, ütős választ adott.

Hosszú Katinka szeretne robot lenni Fotó: Mudra László - Origo

„Én viszont nem szeretném azt látni, hogy nem az. Persze, a hétköznapokban nekem is vannak nehézségeim, egyéb teendőim, ott nem vagyok robot, de az uszodában, amikor hozni kell az eredményeket,

továbbra is robot akarok lenni. Sohasem szabad elbíznom magam,

hiába vagyok olimpiai, világ- és Európa-bajnok vagy éppen világcsúcstartó – ahogy mondtam, ez a rajtkövön égadta világon semmit sem jelent" – árulta el Hosszú.

A világklasszis sportoló elmondta, lassan feldolgozza a magánéletében történteket is.

„Hogy kimondták végre a válást, az sokat segít: a múlt immár nem húz vissza.

Nemrég jöttem rá, hogy maximalista vagyok. Korábban nem gondoltam magam annak.

Folyton csak azt éreztem, hogy mit lehetne másként, mit lehetne jobban, de most, hogy tudatosult bennem, hogy az vagyok, valamelyest könnyebb lett sok minden. Azt csinálom, amit szeretek, és arra megyek, amerre szeretnék" – zárta a szavait Hosszú Katinka.