A selejtezőből érkező Stollár Fanny sokkolta a legjobb brit teniszezőt

Stollár Fanny, Wimbledon
Stollár Fanny búcsúzott párosban a's-Hertogenbosch-i tenisztornán
Vágólapra másolva!
A korábban a világranglista negyedik helyéig jutó magyar származású, de brit színekben versenyző Johanna Kontát hatalmas meglepetésre két szettben verte a 19 éves Stollár Fanny.

Egy éve Charlestonban érte el pályafutása legnagyobb sikerét Stollár Fanny. A selejtezőből indulva, Indian Wells friss bajnokát, Jelena Vesznyinát is legyőzve a negyeddöntőbe jutásért kapott ki Jelena Osztyapenkotól. A folytatás aztán elmaradt, mert a következő 12 hónapban mindössze egyetlen versenyen tudott a kvalifikációból a főtáblára kerülni a WTA Touron és nem sikerült még a legjobb 200 közé sem bekerülnie a ranglistán.

Az igaz, hogy Konta Johanna a tavalyi wimbledoni elődöntő elvesztése óta nem képes olyan eredményekre, mint korábban, amikor például megnyerte a Miami Opent. A 2017-es szezon utolsó harmadában öt tornán búcsúzott az első mérkőzésén és szeptember végén be is fejezte a versenyzést sérülés miatt. Nagy fordulatot 2018 sem hozott, egyszer jutott negyeddöntőbe, de az Australian Openen például a világranglistán 123. Bernarda Perától kapott ki a 64 között.

Konta a charlestoni torna hatodik kiemeltjeként várta a Stollár Fanny elleni meccset a második fordulóban.

A selejtezőből érkező Stollár az első szettben háromszor tudott brékelni, majd a játszma hajrájában is magabiztos maradt, így 6-3-mal hozta az első felvonást.

A második szettben is folyamatosan bréklabdái voltak a magyar versenyzőnek, de 4-4-ig tartotta magát Konta, végül a legjobbkor sikerült előnybe kerülnie Stollárnak és behúzta a második szettet is, és 1 óra 18 perc alatt nyert a világranglistán jelenleg 22. brit ellen.

Stollár a következő körben, a nyolc közé jutásért a 12. kiemelt holland, Kiki Bertensszel játszik majd.

Érdekesség, hogy Konta egy februári Fed-kupa meccsen, tehát nem is annyira régen már legyőzte Stollárt.

„Nagyon nehéz ellene játszani, úgy léptem pályára, hogy nem számítottam semmire. Csak a saját játékomra koncentráltam, próbáltam minden labdamenetre összpontosítani. Próbáltam őrizni a szervajátékaimat, és amennyire lehetett, az ellenfelet az alapvonalon tartani” – idézi Stollárt a BBC.

További meglepetésként kiesett a második kiemelt Petra Kvitova, akit a szintén cseh Kristyna Pliskova búcsúztatott.

Volvo Car Open, Charleston (800 000 dollár, salak):
Stollár Fanny–Konta Johanna (brit, 6.) 6:3, 6:4

Kr. Pliskova (cseh)-Kvitova (cseh, 2.) 1:6, 6:1, 6:3
Keys (amerikai, 7.)-Arruabarrena (spanyol) 6:1, 3:6, 6:3
Sevastova (lett, 8.)-Dolehide (amerikai) 7:5, 6:7 (5-7), 6:1
Barty (ausztrál, 9.)-Maria (német) 4:6, 6:3, 6:2
Begu (román, 13.)-Liu (amerikai) 6:4, 6:2
Errani (olasz)-Buzarnescu (román, 15.) 3:6, 7:6 (7-5), 6:2
Vesznyina (orosz, 16.)-Townsend (amerikai) 6:4, 6:1