A betegségem tett azzá, aki vagyok
Brian McKeever tizenkilenc évesen megvakult, de élete legnagyobb fájdalmát mégsem a betegsége okozta. A nyolcszoros paralimpiai bajnok kanadai sífutó álma négy éve foszlott semmivé, ő lehetett volna a világon az első, aki nemcsak paralimpián, de olimpián is rajthoz állhat. A 34 éves sportember elégedett az életével, Szocsiban pedig csak azt tette, amit eddig is: folytatta sikersorozatát.
Brian McKeever már kisfiúként tudta, előbb-utóbb elérheti a végzet. Az orvosok egy vakságot okozó öröklött szembetegséget, a Stargardt-szindrómát diagnosztizálták a családjában, ebben szenved az édesapja és a nővére is. A kór elpusztítja az ideghártya külső rétegét, így a beteg fokozatosan elveszíti a látását.
Brian bátyjával, Robinnal együtt sokáig abban reménykedett, hogy megmenekül. Hiába volt azonban tinédzserként is egészséges, az egyetemi évek alatt bekövetezett a baj, és hónapok alatt szinte teljesen megvakult.
A látása csupán tízszázalékos (az is csak periferikus), de a sportot nem adta fel. Ha már 13 éves kora óta sífutással foglalkozott, a paralimpia esélyt kínált a számára. A legnagyobb segítséget a fivére jelentette: a mai napig egészséges Robin irányítja az edzéseit és a lépéseit, diktálja a tempót, és szeme helyett szeme a versenyeken. Robin 1998-ban Naganóban versenyzett (a legjobb eredménye a 10 km-en elért 48. hely volt), de miután a Salt Lake City-i olimpiára már nem tudta magát kvalifikálni, úgy döntött, inkább a testéve támasza lesz.
"Eleinte nagyon nehéz volt beletörődnöm a sorsomba, még akkor is, ha életem során készültem arra, hogy velem is megtörténhet" - mondta Brian a Weltnek. A centrális látótere ugyan teljesen megsemmisült, de a periférikus látásnak köszönhetően tájékozódni azért tud. "A látásvesztéssel már nem voltam olyan jó síelő, mint 18 évesen, de nem is voltam annyira lassú, hogy ne legyen esélyem" - mondta.
2002-ben 5 és 10 km-en arany-, 20 km-en ezüstérmes lett a paralimpián, majd 2006-ban, Torinóban ugyanezt az eredményt érte el sífutásban, és biatlonban szerzett egy bronzot is.
A gyorsasága olyannyira nem kopott meg, hogy 2010 januárjában megnyerte az egészséges sportolók számára Alberta szövetségi államban rendezett 50 kilométeres versenyt, ezzel bekerült a vancouveri olimpiai keretbe.
Két nappal a viadal előtt azonban a kanadai szövetségi kapitány úgy döntött, mégsem nevezi a versenyre, más indulhatott az 50 km-es távon. Brian McKeever teljesen összetört. "Az álmaim romokban hevertek, mert abban reménykedtem, hogy valami új kezdődik az életemben. Közel voltam ehhez, de elvettek tőlem mindent. Ez még annál is fájdalmasabb volt, mint amikor közölték velem az orvosok, hogy meg fogok vakulni" - idézte fel az érzéseit, hozzátéve, hogy csapattársai az eset után gyűlölködő e-maileket és telefonhívásokat kaptak.
Elbukott lehetőség
Eddig hat sportoló - Natalie du Toit dél-afrikai úszó, Oscar Pistorius dél-afrikai futó, Marla Runyan amerikai futó, Natalia Partyka lengyel asztaliteniszező, Paola Fantato olasz íjász és Neroli Fairhall új-zélandi íjász - vehetett részt olimpián és paralimpián, Brian McKeever lehetett volna az első ember, aki a téli játékokon duplázik.
McKeever rajthoz állt a paralimpián, begyűjtött újabb három aranyérmet, de a fájdalom nem múlt. "A sebek begyógyultak, de a történteket sohasem feledem" - mondta. Megpróbált kijutni a szocsi olimpiára is, de végül ismét be kellett érnie a paralimpiával. Egy hónapja a helyszínen készül, az edzéseit a kétszeres olimpiai ezüstérmes és kétszeres bronzérmes német Tobias Angerer segíti. Három számban indul a múlt pénteken kezdődött játékokon, és bár kisebb vírusfertőzéssel küzd, az elsőt máris abszolválta: hétfőn a 20 km-es szabad stílusú sífutásban nyolcadik paralimpiai aranyát nyerte.
"Ha nyerek, ha nem, én nagyon boldog vagyok" - jegyezte meg. "Természetesen vágyom arra, hogy ismét lássak, de a vakság nem tesz szomorúvá. Engem a betegségem tett azzá, aki vagyok. És én szeretem magam."