Vágólapra másolva!
Nem drukkolhatott a szerb teniszválogatottnak a csehek elleni Davis-kupa-döntő szombati játéknapján Novak Djokovic, mert azonnali doppingvizsgálatra kellett mennie, ahol végül öt órát töltött el - állítja egy belgrádi bulvárlap, a Vecernje Novosti.

"A mintavétel kínzással ért fel" - írja a lap, melyben dr. Zdeslav Milinkovic orvos méltatlannak és szakmaiatlannak nevezte az eljárást.

"A Szerb Tenisz Szövetség tiszteletben tartja a WADA előírásait, ahogy Djokovic és minden teniszezőnk is" - mondta Milinkovic. "A doppingellenőrzés a sportolók feladatai közé tartozik, és mindannyian részt is vesznek rajta."

Ám az orvos nem tudja megérteni, miért lép ki a normális eljárás keretei közül az ellenőrzés. A Dk-n történtek több pontját is furcsának találja.

"Nem volt rendben, hogy Novakot aznap rendelték mintavételre, amikor nem játszott, egy órával a sorsdöntő páros mérkőzés előtt. A teszteket vagy reggel korán vagy meccs után végzik. Bár ő a csapat vezetője, Novak beleegyezett, hogy megtesz mindent, ami szükséges, mindenféle ellenvetés nélkül. Másfelől, mivel mintavételen volt, nem vehetett részt a csapat munkájában, nem tudta támogatni őket. Öt órát töltött egy helyiségben!"

Djokovic jól tűrte a procedúrát Forrás: AFP

"A mintának meg kell felelnie a WADA előírásainak. Novak folyadékháztartása tökéletes, és abszolút egyensúlyban van. Mégis, arra kényszerítették, hogy négyszer adjon mintát. Arra kényszerítették, hogy több ételt és italt vegyen magához, mint amire szüksége van, hogy teljesítse a WADA sűrűségre, savasságra, és más paraméterekre vonatkozó előírásait."

"Ez egy sportoló zaklatása volt, és túlment minden szakmaiságon és etikai kódexen. Engem ez zavart, de Novak zokszó nélkül tűrte. Miközben végig egy idegennel volt összezárva egy szobában, öt órán át tilos volt elhagyni a termet, és vigyáznia kellett, mit mond, és hogyan beszélget a hozzá közel állókkal. Méltatlan helyzet volt és kulturálatlan. Ő ezt kiválóan viselte, bár emiatt nem mehetett ki, és nem tudta támogatni a játékosokat. Ezért úgy vélem, helyénvaló a megjegyzése, hogy valamit változtatni kell a dopingellenőrzési eljáráson" - mondta Milinkovic.