Vágólapra másolva!
Kemény ütések és hangzatos nyilatkozatok helyett most a pucérkodással kelt feltűnést egy valóságshow-ban az egykori cirkáló-, és nehézsúlyú bokszvilágbajnok David Haye, akinek Vitalij Klicsko viccesen aggódva üzent.

Haye mostanság a korábban Magyarországon, az egyik kereskedelmi csatornán is futó "Celeb vagyok, ments ki innen!" című műsor brit változatában szerepel, és a női nézők örömére megmutta nem igazán szégyenlős énjét.

Az angol újságok hol arról cikkeztek, hogy a többiekkel ellentétben mindent ledobott zuhanyzásnál, hol arról, hogy ádámkosztümben úszkál és mutogatja magát a nézőknek.

Haye arról is híres, hogy nagyon szeret üzengetni, a WBC világbajnokának, Vitalij Klicskóra többször is tett csípős megjegyzést, akit arról kérdeztek, mit szól a brit valóságshowszerepéhez.

"David egy ilyen személyiség, most éppen a meztelen fenekét mutogatva próbálja magát eladni. Remélem, nem csípi meg valami rovar, vagy éppen egy mérgeskígyó. Minden jót kívánok neki, érezze jól magát a dzsungelben és térjen haza jó egészségben!" - mondta az idősebbik Klicsko testvér.

Haye Vitalijjal még nem, a másik Klicskóval, Vlagyimirrel viszont mát bokszolt ,2011 júliusában egyhangú pontozással szenvedett vereséget, amit akkor a törött lábujjával magyarázott.

www.profiboksz.hu