Vágólapra másolva!
Az év egyik legjelentősebb nyílt sakkversenyét rendezik meg Gibraltáron január 24. és február között. A tízfordulós svájci rendszerű viadalon az ukránok kétszeres olimpiai bajnoka, Vaszilij Ivancsuk az első helyen kiemelt résztvevő. A 232 induló között 53 nemzetközi nagymester is szerencsét próbál. A magyar színeket Erdős Viktor és Rapport Richárd képviseli, mindketten kettős győzelemmel rajtoltak. Legfiatalabb nagymesterünk a második játéknapon az amerikai olimpikon Alekszandr Oniscsuk ellen nyert.

Kilencedszer rendeznek nagyszabású sakkfesztivált Gibraltáron. 2003-ban az első viadal főcsoportjában 24 nagymester is játszott, az angol Nigel Short és a görög Vasilios Kotronias osztozott a dicsőségen, míg a női sakkozók külön számolt versenyében szép magyar siker született, Medvegy Nóra 1 ponttal megelőzte a svéd Pia Cramlingot. Egy évvel később Short megismételte sikerét, a legszebb játszma díját is elnyerve végzett az élen, Cramling nyerte a női első díjat.

2005-ben ötös holtversennyel zárult a versenyfutás, a spanyol Alekszej Shirov, az örmény Levon Aronjan, az izraeli Emil Szutovszkij, a bolgár Kiril Georgijev éa az ukrán Zahar Efimenko egyforma pontszámmal végzett az élen. A nők versenyében is öten értek el azonos pontszámot, a grúz Ketevan Arahamja-Grant, Pia Cramling, a litván Viktorija Cmilyte, a francia Almira Skripcsenko és a lengyel Iweta Radziewicz.

A következő győztes Georgijev volt, pályafutása egyik legszebb sikereként Shirov, Short, Szutovszkij és a moldáv Viorel Bologan előtt lett első. A hölgyeknél hármas holtverseny született, a bolgár Antoaneta Sztefanova, a katari Zsu Csen és az ukrán Natalija Zsukova között. Szép örmény siker született a következő évben, Vlagyimir Akopjan neves nagymesterek, az angol Michael Adams, a török Mikhail Gurevics, a holland Ivan Szokolov, az amerikai Hikaru Nakamura, Georgijev és Szutovszkij előtt győzött. A résztvevők, ezen belül a nagymesterek száma minden korábbi rekordot megdöntött, az esztendő egyik legerősebb nyílt versenye volt. A női első díjat az angol Jovanka Houska kapta, többek között Zsu Csent, Cramlingot és Sztefanovát előzte meg.

2008-ban Hikaru Nakamura holtversenyben végzett a kínai Bu Xiangzhival, a rájátszást az amerikai sakkozó nyerte meg, 12 ezer font volt a jutalma. A nőknél a skót színekbe átigazolt Ketevan Arahamija-Grant, Viktorija Cmilyte, az indiai Harika Dronavalli és Antoaneta Sztefanova végzett 6,5 ponttal, 2.250 fontot kaptak valamennyien.

2009-ben 31 nagymester is szerencsét próbált, ami igazán szép szám, hiszen a Curos sakkfesztivál különböző tornáin sokan játszottak. A legrangosabb résztvevő az orosz Peter Szvidler volt, a négyszeres olimpiai és ötszörös orosz bajnok svájci rendszerű viadalon hat éve, a moszkvai Aeroflot-tornán játszott! Élő-pontjainak csökkenése azonban negatívan hatott meghívásaira, a szuperversenyek szervezői magasabb pontszámú nagymesterek kegyeit keresik. Szvidler végül veretlenül ért célba, a rájátszáson gond nélkül győzte le holtversenyes társát, a svájci Vadim Milovot. A 15 ezer fontos első díj mellé még 13 Élő-pontot is gyűjtött. Nyolc ellenfele a végsőrangsor első 21 helyezettjéből került ki, Milov csak négy ilyen riválissal mérkőzött meg.

Tavaly rájátszás után az angol Michael Adams diadalmaskodott, a spanyol Francisco Vallejo Pons-szal vívta a döntő csatát. A nők versenyében az ukrán Natalija Zsukova volt a legsikeresebb, az első díj mellé még a férfi nemzetközi nagymesteri címet is megszerezte.

Az esztendő egyik legjelentősebb nyílt versenyét rendezik meg Gibraltáron január 24. és február 3. között. Új a főszponzor, a Tradewise, 126 ezer font a díjalap, 17 ezer 500 font a győztes jutalma, a legjobb női résztvevő 10 ezer fontos díjat vehet át. A10 fordulós svájci rendszerű viadalon az ukránok kétszeres olimpiai bajnoka, Vaszilij Ivancsuk az első helyen kiemelt nagymester. A magyar színeket Erdős Viktor és Rapport Richárd képviseli, mindketten kettős győzelemmel rajtoltak. Legfiatalabb nagymesterünk, a 14 esztendős Rapport a második játéknapon az amerikai olimpikon Alekszandr Oniscsuk ellen nyert. A játéknap meglepetését az örökifjú, március 23-án 80. születésnapját ünneplő Viktor Korcsnoj győzelme jelentette, a 18 esztendős olasz Fabiano Caruanát sötéttel kényszerítette feladásra. Huszonketten kezdték hibátlanul a viadalt, többek között a Hanti-Manszijszkban valamennyi ellenfelét legyőző aranyérmes orosz női olimpiai bajnokcsapatból Tatjana és Nagyezsda Koszinceva.

Az élmezőny állása:
1-22. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2764), Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2698), Nigel Short (angol, 2658), Daniel Fridman (német, 2655), Michael Roiz (izraeli, 2649), Chanda Sandipan (indiai, 2641), Emanuel Berg (svéd, 2627), Varuzhan Akobian (amerikai, 2618), Vasilios Kotronias (görög, 2599), Narayanan Goetha Gopal (indiai, 2597), Erdős Viktor (magyar, 2593), Ruben Kulaots (észt, 2577), Rainer Buhman (német, 2572), Tatjana Koszinceva (orosz, 2570), Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2552), Viktor Korcsnoj (svájci, 2544), Rapport Richárd (magyar, 2531), ... 2 pont.

Rapport,R (2531) - Oniscsuk,A (2689)
Vezérindiai védelem [E12]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.Ff4 Fb7 5.e3 d6 6.Hc3 Hbd7 7.h3 g6 8.Fe2 Fg7 9.0-0 0-0 10.Fh2 Ve7 11.Vc2 e5 12.Bad1 c6 13.c5 bxc5 14.dxe5 dxe5 15.e4 Hh5 16.Ha4 Hf4 17.Fc4 Bad8 18.Bfe1 Fc8 19.Vb3 Bfe8 20.Fg3 h6 21.Bc1 Vf6 22.Bed1 Ff8 23.Bd2 He6 24.Bc3! Hf4?

Taktikai elnézés kicsit rosszabb állásban.

Forrás: [origo]

25.Fh4! Vg7

Az amerikai olimpiai válogatott tagja későn döbbent rá, hogy 25...g5-re 26.Hxg5! hxg5 27.Fxg5 következne. 27...Vg6 28.Bg3 Hh5 29.Bdd3 után Ricsi döntő fölénybe került volna.

26.Fxd8 Bxd8 27.g3 Hxh3+ 28.Kg2 Be8 29.Bcd3 Hf6 30.Bd8 Fe7 31.Bxe8+ Hxe8 32.Vb8 és sötét feladta

Caruana,F (2721) - Korcsnoj,V (2544)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.d3 Fabiano Caruana elkerülte a spanyol megnyitás nyílt változatát. 5...d6 6.c3 Fe7 7.0-0 0-0 8.Be1 Hd7 9.Fe3 Hb6 10.Fb3 Kh8 11.Hbd2 f5 12.Fxb6 cxb6 13.Fd5 g5

Viktor Korcsnoj rohamozott fiatalos tempóban.

14.h3 g4 15.hxg4 fxg4 16.Hh2 Fg5 17.Hc4 b5 18.He3 Fxe3 19.Bxe3 Vf6 20.Ve1 He7 21.f3 Hxd5 22.exd5 Bg8 23.Vg3? gxf3 24.Vxf3 Ff5 25.Bf1 Bg5 26.Kh1 Vh6 27.Bf2 Bag8 28.Be1 Vg6 29.Be3?

Forrás: [origo]

29...Fxd3! 30.Kg1 e4 31.Vh3 Bxd5 32.Vd7 Bg5 33.g4 Vh6 34.Bf7 B5g7 35.Bxg7 Bxg7 36.Vd8+ Bg8 37.Vb6 Vf6 38.Vxb7 Bf8 39.Va7 b4 40.Bh3 Vg7 41.Ve3 bxc3 42.bxc3 Vxc3 43.Bh5 d5 44.g5 Va1+ 45.Kg2 Ff1+ 46.Kg3 Ve5+ és világos feladta