Vágólapra másolva!
Párosban is kiesett, így kedden befejezte szereplését Czink Melinda a francia nyílt teniszbajnokságon.

A magyar játékos - oldalán a spanyol Arantxa Parra Santonjával - a Vera Zvonarjova, Viktoria Azarenka orosz, fehérorosz duóval találkozott az első fordulóban, s a felek csak néhány percig voltak partiban az ellenféllel. A fehéroroszok 2:1-es vezetésénél ugyanis Czink elvesztette adogatását, majd nemsokára partnere is hasonlóan járt, és mivel a túloldalon egyik fél sem ingott meg, 6:1 lett a 24 perces nyitószett vége.

Az egyesben hétfőn a német Julia Görgesszel szemben alulmaradt magyar a folytatásban is elbukta a szerváját, igaz, rögtön utána Azarenka is, így 1:1-re módosult az állás. A kettősök 2:2-ig haladtak fej fej mellett, ezt követően viszont a rivális harmadszor, majd negyedszer is brékelte Czinket, így alig 57 perc elteltével vége lett az összecsapásnak.

A világranglistán 58. Czink egyesben hétfőn búcsúzott, miután 6:2, 6:3-ra kikapott a német Julia Görgestől.

Magyar részről már csak Szávay Ágnes van versenyben a Roland Garroson, aki várhatóan szerdán csap össze a második fordulóban az orosz Nagyja Petrovával.

Eredmény, női páros, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Zvonarjova, Azarenka (orosz, fehérorosz) - Czink, Parra Santonja (magyar, spanyol) 6:1, 6:3

Az utóbbi két évben döntős Dinara Szafina már az első fordulóban kiesett: a volt világelső orosz játékost a japán Kimiko Date Krumm búcsúztatta kedden három szettben. A négyszeres végső győztes Justine Henin viszont különösebb megerőltetés nélkül jutott a legjobb 64 közé: a belga teniszcsillag a bolgár Cvetana Pironkovát verte két játszmában.

A másodvirágzását élő Date Krumm 12 év szünet után, tavaly tért vissza a versenyszerű játékhoz. A szigetországi teniszező egy nappal 39. születésnapja előtt - szeptemberben - ünnepelhette nyolcadik egyesbeli sikerét a WTA-sorozatban. Nála idősebben csak az amerikai Billie Jean King nyert tornát, még 1983-ban, Birminghamben, ő akkor 39 éves, 7 hónapos és 23 napos volt.

1. forduló (a 64 közé jutásért)
férfiak:
Roddick (amerikai, 6.) - Nieminen (finn) 6:2, 4:6, 4:6, 7:6 (7-4), 6:3
Verdasco (spanyol, 7.) - Kunyicin (orosz) 6:4, 6:2, 6:2
Melzer (osztrák, 22.) - Sela (izraeli) 7:5, 6:2, 6:4
Zemlja (szlovén) - Monaco (argentin, 26.) 7:6 (8-6), 3:6, 7:5, 6:3
Mahut (francia) - Zverev (német) 6:1, 6:2, 6:4;
Ginepri (amerikai) - Querrey (amerikai, 18.) 4:6, 7:6 (7-3), 6:4, 6:2
Gabasvili (orosz) - Köllerer (osztrák) 6:2, 6:2, 6:1
Serra (francia) - Russell (amerikai) 6:4, 6:0, 6:1
Starace (olasz) - Marcsenko (ukrán) 6:7 (5-7), 6:1, 6:3, 6:3
Nadal (spanyol, 2.) - Mina (francia) 6:2, 6:2, 6:2
Ferrer (spanyol, 9.) - Guez (francia) 6:1, 6:3, 6:1
Ferrero (spanyol, 16.) - Cuevas (uruguayi) 6:4, 6:3, 6:1
Kohlschreiber (német, 30.) - Beck (szlovák) 7:6 (9-7), 6:1, 6:1
Kavcic (szlovén) - Schwank (argentin) 3:6, 6:3, 7:5, 4:0-nél Schwank feladta
Riba (spanyol) - Gicquel (francia) 6:3, 6:2, 7:6 (7-5)
Seppi (olasz) - Ventura (spanyol) 7:5, 6:4, 7:5
Hewitt (ausztrál, 28.) - Chardy (francia) 7:5, 6:0, 6:4
Istomin (üzbég) - Becker (német) 7:5, 7:5, 6:3

nők:
Date Krumm (japán) - Szafina (orosz, 9.) 3:6, 6:4, 7:5
Peer (izraeli, 18.) - Llagostera Vives (spanyol) 6:1, 6:4
Zvonarjova (orosz, 21.) - Brianti (olasz) 6:3, 6:1
Henin (belga, 22.) - Pironkova (bolgár) 6:4, 6:3
Hantuchova (szlovák, 23.) - Tanasugarn (thaiföldi) 6:1, 6:1
Pavljucsenkova (orosz, 29.) - Cornet (francia) 6:4, 6:2
Craybas (amerikai) - O'Brien (brit) 6:0, 4:6, 6:2
Zakopalova (cseh) - Srebotnik (szlovén) 7:6 (7-3), 4:6, 6:2
Groth (ausztrál) - Csen (Chan, tajvani) 6:2, 6:3
Govorcova (fehérorosz) - Suárez Navarro (spanyol) 7:6 (11-9), 6:1
Mattek (amerikai) - King (amerikai) 6:2, 6:2
Flipkens (belga) - Morita (japán) 6:1, 6:4
Rodionova (ausztrál) - Makarova (orosz) 6:3, 6:2
Bartoli (francia, 13.) - Camerin (olasz) 6:2, 6:3
Wickmayer (belga, 16.) - Zahlavova (cseh) 6:1, 6:1
Bammer (osztrák) - Duque (kolumbiai) 6:0, 6:1
Sarapova (orosz, 12.) - Pervak (orosz) 6:3, 6:2
Cseng (Zheng, kínai 25.) - Bicskova (orosz) 7:5, 6:4
Sanchez (francia) - Perry (amerikai) 7:6 (7-4), 6:0
Pivovarova (orosz) - Olaru (román) 6:4, 6:3