Vágólapra másolva!
A 16 esztendős kínai Hou Ji-Fan a női sakkozás új világbajnoknője, a sakktörténelem legfiatalabb világelsője. A törökországi Antakyában a kieséses rendszerű világbajnokság döntőjének rájátszásában 3-1-re legyőzte honfitársnőjét, Ruan Lufeit, összesítésben 5-3-ra nyert.

A világbajnokság egyik nagy esélyese, a két éve Nalcsikban már döntőt játszó Hou Ji-Fan győzött a törökországi Antakyában. A 16 esztendős nagymesternő a döntőig nagyon biztosan menetelt. A mezőny legmagasabb Élő-pontszámú résztvevőjére, az indiai Humpy Konerura az elődöntőben mért vereséget.

A Ruan Lufei elleni finálé toronymagas esélyese volt. Elpuskázta remek lehetőségeit az első partiban, hiába szerzett vezetést a második parti megnyerésével, megremegett a keze. Üggyel-bajjal remizett a harmadik játszmában, majd a negyedikben sokat hibázva vesztett.

A rájátszásban azonban nem adott esélyt honfitársnőjének. Nagyobb arányú is lehetett volna győzelme, a 3-1-es nyerése azt jelentette, hogy minden idők legfiatalabb világbajnoka lett.

Hou Ji-Fan 1994. február 27-én született Xinhuában. A 2006-os torinói sakkolimpián debütált, és a bronzérmes válogatott tagja volt. A 2008-as nalcsiki vb-n döntőt játszott az orosz Alekszadra Kosztenjukkal, rutintalansága kiütközött és a nagy elvárás is béklyóként hatott rá. A 2008-as drezdai FIDE Kongresszuson kapta meg a férfi nagymesteri címet, megdöntötte az indiai Humpay Koneru és Polgár Judit korábbi világcsúcsát. Pályafutása számos nagy sikere közül is kiemelkedik, hogy a Grand Prix-sorozat hatodik versenye előtt vezet az összesítésben. Győzött Ulanbátorban, második volt Nalcsikban, harmadik Isztambulban.

A világbajnokságra az Ázsia bajnokság megnyerésével "melegített", ahogy a neves idegenlégiósokat felvonultató kínai csapatbajnokságon is remekelt. Szívesen játszik férfi versenyeken is, kiemelkedő sikert ért el a 3. Kuala Lumpur nyílt tornán, számos neves férfi nagymestert megelőzve győzött. Novemberben a sakkozás 12. világbajnokával, Anatolij Karpovval játszott meccset, négy klasszikus és két rapidpartban csatáztak. Másfél hónap múlva Hou Ji-Fan a női sakkozás 13. világbajnoka lett!

A világbajnoki döntő rapid rájátszásának eredménye:
Ruan Lufei (kínai, 2480) - Hou Ji-Fan (kínai, 2591) 1 - 3 (döntetlen, 0 - 1, döntetlen, 0 - 1)

A világbajnoki döntő végeredménye:
Hou Ji-Fan (kínai, 2591) - Ruan Lufei (kínai, 2480) 5 - 3 (döntetlen, 1 - 0, döntetlen, 0 - 1, döntetlen, 1 - 0, döntetlen, 1 - 0)

Hou Ji-Fan útja a döntőig:
Hou Ji-Fan (kínai, 2591) - Carla Serrano Heredia (ecuadori, 2087) 2 - 0
Marina Romanyko (orosz, 2414) - Hou Ji-Fan (kínai, 2591) 0,5 - 1,5 (0 - 1, döntetlen)
Hou Ji-Fan (kínai, 2591) - Zsu Csen (katari, 2477) 2,5 - 1,5 (1 - 0, 0 - 1, döntetlen, 1 -0)
Katyerina Lahno (ukrán, 2522) - Hou Ji-Fan (kínai, 2591) 0,5 - 1,5 (0 - 1, döntetlen)
Hou Ji-Fan (kínai, 2591) - Humpy Koneru (indiai, 2600) 1,5 - 0,5 (1 - 0, döntetlen)