Vágólapra másolva!
A törökországi Antakyában rájátszás dönti el a női sakkvilágbajnoki cím sorsát. A kínai házidöntő negyedik játszmájában Ruan Lufei világossal legyőzte  Hou Ji-Fant, ezzel kiegyenlített. Pénteken négy rapidpartira kerül sor, ha ez sem hozna döntést, akkor két vilámpartiban mérik össze erejüket, öt-öt esetén a "hirtelen halál" játszma következne.

A 16 éves Hou Ji-Fan nem tudott megbirkózni a negyedik összecsapás lélektani terhével. Rosszul játszott, sokat hibázott és a felkínált eséllyel sem tudott élni. Aligha adtak jó tanácsot szekundánsai, hogy ismét a szicíliai védelmet játssza meg. Ezúttal Ruan Lufei a Keresz-támadásra szavazott, és 13.f4 lépése felkészületlenül érte hét évvel fiatalabb ellenfelét. 14...Hxd4 után úgy tűnt, hogy gyorsan megszületik a kiegyenlítést jelentő győzelem, de Ruan is elbizonytalankodott. Sorozatban húzták a gyengébb lépéseket.

Hou követett el újabb jelentős hibát és Ruan többé nem kegyelmezett ellenfelének. Ruannak nem lesz szokatlan a rapid rájátszás, a vb-n eddig valamennyi meccsét hosszabbításban nyerte meg.

Pénteken a világbajnoki cím sorsa rapid rájátszásban dől el. Négy játszmára kerül sor, 25-25 perc gondolkodási idejük lesz és lépésenként 10-10 másodperc. 4-4-nél két villámparti következne, 5-5 perc és 10-10 másodperc, ha ez sem hozna döntést akkor a "hirtelen halál" játszma győztese, illetve a sötéttel remiző nagymesternő lesz a sakkozás 13. női világbajnoka.

A világbajnoki döntő harmadik játszmája:
Ruan Lufei (kínai, 2480) - Hou Ji-Fan (kínai, 2591) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 47)

A világbajnoki döntő állása:
Hou Ji-Fan (kínai, 2591) - Ruan Lufei (kínai, 2480) 2 - 2 (döntetlen, 1 - 0, döntetlen, 0 - 1)

Ruan Lufei (2480) - Hou Ji-Fan (2591)
Szicíliai védelem [B81]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 d6 6.g4

Az egypontos hátrányban levő Ruan Lufei az éles Keresz-támadást választotta.

6...h6 7.h4 Hc6 8.Bg1 d5 9.exd5 Hxd5 10.Hxd5 Vxd5 11.Fg2 Ve5+ 12.Fe3 Vh2 13.f4 Fd7

Számításba jött a 13...Hxd4 14.Vxd4 Vxh4+ 15.Ff2 Vf6 16.Vxf6 gxf6 17.Fd4 Bg8 18.0-0-0 Fe7 19.Ff3 változat, világosnak elegendő ellenértéke van a gyalogért, de a leegyszerűsödött pozícióban kevesebb gondja lett volna a döntetlenre áhítozó Hou Ji-Fannak.

14.Vd2 Hxd4?

A játszma nagy tétje agyonnyomta a 16 éves nagymesternőt. Nagyot hibázott, de 14...Vxh4+ 15.Ff2 Vd8 16.0-0-0 Va5 17.Hb5 0-0-0 18.Hxa7+ Kc7 19.Hxc6 Vxd2+ 20.Bxd2 bxc6 21.Bgd1 utáni állás is világos előnyéhez vezetett volna.

Forrás: [origo]

15.0-0-0! Fc5 16.Fxd4 Fxd4 17.Vxd4 0-0-0 18.Vc4+?!

Ruan Lufeinek sem volt könnyű a helyzete. Kecsegtető folytatások között kellett döntenie. 18.Vxa7 Vxf4+ 19.Kb1 Vb8 20.Va3 Fc6 21.Fxc6 bxc6 22.Vc3 jobbnak tűnik.

18...Kb8 19.Ve4 Fc8 20.h5 Ka8 21.a4 Bd5 22.Bdf1

Világos teljesen elvesztette a fonalat.

22...Vh4?

Hou kiegyenlíthetett volna 22...Bhd8 23.Kb1 Bd4 24.Ve5 f6-tal.

23.Vc4 Bd7 24.a5 Vd8 25.a6?! Va5 26.Kb1 Kb8? 27.axb7 Fxb7 28.Fxb7 Bxb7 29.Vd4! Ka8 30.Bf3 Bhb8 31.b3 f6 32.Bd1 Vb4? 33.Ve3 Bb6 34.Bd4 Ve7 35.Vd3 B6b7

Forrás: [origo]

36.Be3 Be8 37.Bd6 e5 38.fxe5 fxe5 39.Be4 Vc7 40.Bd5 Vb8

Sötét állása teljesen reménytelen.

41.Bc4 Bf8 42.Kb2 Ve8 43.Bdc5 Ve6

Forrás: [origo]

44.Ve4 Kb8 45.Bxe5 Vf6 46.Bc6 Vf7 47.Bf5 és sötét feladta