Vágólapra másolva!
Az ország történetének legrosszabb téli olimpiai szereplése miatt az illetékes sportvezetők lemondását sürgette Dmitrij Medvegyev orosz elnök. A helyi sajtó lesújtónak minősítette az orosz sportolók eredményeit; a lapok és rádióadók, a megkérdezett sportolók és edzők egybehangzóan úgy vélekedtek, a szégyenről a hivatalnokok tehetnek, és figyelmeztetnek, hogy a 2014-es szocsi játékok nagy bukást hozhatnak.

Olaszország:
La Gazzetta dello Sport:
"A csapat gyenge minősítést érdemel, még ha az utolsó pillanatban a síző Razzoli révén meg is lett az aranyérem. A befektetett munka és pénz tükrében az öt érem kevésnek mondható. Razzoli volt a küldöttség mentőöve, de ezért az összteljesítményért valamennyi szereplőnek bocsánatot kell kérnie, és végiggondolni, hogy miként lehetne mindent tiszta lappal újrakezdeni."

La Stampa:
"Az azzurrik szekerét el kell bontani és át kell építeni. Négy évünk van, legjobb, ha azonnal hozzákezdünk. Razzoli aranya a 90. percben megmentette a csapatot, de az éremtáblázat 16. helye minden idők leggyengébb olasz szereplését mutatja."

La Repubblica:
"Razzoli szlalomaranya csak szépségtapasz az egyre lejjebb csúszó olasz téli sport számára. Leszakadtunk a világ élmezőnyétől, 109 sportolónk nyomorúságosan teljesített."

Svájc:
Neue Zürcher Zeitung:
"Kétarcú az olimpiai mérlegünk: egyfelől szenzációval felérő hat aranyérem, másfelől viszont csak kilenc dobogós helyezés, amelynél sokkal többet terveztünk. A delegáció létszámához képest ez az éremszám kevés, főleg az olyan fiatal sportágakban veszítettünk pozíciót, mint például a hódeszka."

Blick:
"Tíz-tizenkét éremért indultunk, de csak kilenc lett. Mennyiségileg tehát nem sikerült a küldetés, viszont Svájc még egy téli játékokon sem szerzett hat aranyat. Torino óta markáns fejlődés látható."

Lengyelország:
Rzeczpospolita:
"Kialudt a láng az olimpián, amelyről máris a legkülönfélébb vélemények láttak napvilágot. Néhányan úgy tartják, hogy minden idők leggyengébben szervezett seregszemléje volt. Mi maradéktalanul elégedettek lehetünk, hiszen az elmúlt 86 évben összesen szereztünk nyolc érmet, Vancouverben viszont rögtön hatot. Ráadásul egy arany is van köztük."

Forrás: AFP

Ausztria:
Kurier:
"A síelőknek köszönhetően az eddigi harmadik legsikeresebb téli olimpiánkon vagyunk túl, bár néhány szakág az 1976-os innsbrucki játékok idején még nem is létezett. A férfi alpesi sízők viszont először maradtak medál nélkül. A kanadai közönség lelkesedése miatt jó döntésnek bizonyult, hogy nem Salzburg kapta a 2010-es rendezési jogot."

Österreich:
"Olyan sportágakban vagyunk a csúcson, amelyeket pár éve még nem is ismertünk. Kanada megmutatta, hogy egy téli sport szempontjából nagyrészt jelentéktelen ország miként végezhet az éremtábla élén, és válhat nagyhatalommá. Ebből mi is sokat tanulhatunk."

Kronenzeitung:
"A vancouveriek barátságos, sportszerű, hozzáértő, jól szervezett és sikeres házigazdáknak bizonyultak. Az az ország, amely otthon még egyetlen ötkarikás aranyat sem szerzett, most első lett az éremtáblán. Kifizetődött a diadal érdekében mozgósított 80 millió euró."

Franciaország:
L'Equipe:
"A minisztériumokban és sportszövetségekben már számolgatják az érmeket, és vitáznak, hogy mi működött, illetve min kellene változtatni. Mielőtt visszatérnek a régi kerékvágásba, és eltűnnek karikáik a szemük alól, a szurkolók sok képre emlékezhetnek Vancouverből: pillantásokra, mosolyokra, könnyekre. Különösen azoknak a könnyeire, akik közel álltak az elhunyt grúz szánkóshoz, Nodar Kumaritasvilihez."

Le Figaro:
"Tizenegy érem, ezzel beállítottuk a 2002-es, Salt Lake Cityben elért rekordot. A további fejlődéshez tágítani kell a horizontot, és a jégen is bizonyítani, elvégre gyorskorcsolyában 36, rövidpályás gyorskorcsolyában pedig 24 érmet osztanak szét."

Hollandia:
De Volkskrant:
"A kanadaiak minden idők legzöldebb olimpiáját akarták megrendezni, ehhez ironikus módon az enyhe időjárás is hozzájárult. Ez Vancouver tengeri klímája miatt várható volt, ugyanakkor felveti a kérdést, hogy hol lehet még téli játékokat lebonyolítani. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyre szigorúbb előírásai miatt sok síparadicsom kihullik a rostán, így idővel a műhó lehet a megoldás. A szubtrópusi környezetben lévő következő házigazda, Szocsi ebből a szempontból is érdekes lesz."