Vágólapra másolva!
Erdei Zsolt után Balzsay Károly is világbajnok lett a WBO-nál, miután a magdeburgi profiboksz-gálán pontozással legyőzte a nagyközépsúlyú címvédőt, az orosz Gyenyisz Inkint. Erdei látványos mérkőzésen ugyancsak egyhangú pontozással nyert az ukrán Jurij Barasjan ellen, ennek az összecsapásnak az eredeti tervekkel ellentétben nem volt tétje a világbajnoki cím, miután a kihívó a pénteki mérlegelésen nem tudta hozni a kötelezően előírt súlyhatárt.

A gála második meccsén Bedák Pál is megnyerte második profi mérkőzését, miután a harmadik menetben technikai KO-val verte román riválisát. Az amatőrök közül a pekingi olimpia után profinak állt - s jelenleg még az Universum leányvállalata, a Spotlight színeiben bokszoló - Bedák két és fél meneten át üldözte Laurent Ucristinel Balmaut, mígnem a harmadik közepén egy borzalmas balkezessel a padlóra küldte. A számolást követően Bedák lefiniselte az élete első profimeccsét vívó románt, a bíró pedig kihirdette a technikai KO-t.

A légsúlyú bunyós ezzel második meccsének is idő előtt vetett véget, hiszen decemberi bemutatkozása alkalmával mindössze 42 másodperc alatt kiütötte a szlovák Robert Csicsót.

Forrás: [origo]

"Amikor kipattant a balhorgom, tudtam, hogy vége a meccsnek. Nem siettem, tudtam, hogy előbb-utóbb kínálkozik a lehetőség, s akkor le kell csapnom. Most hazamegyek két hét pihenőre, aztán a hónap végén jövök vissza Hamburgba, hogy segítsek Zsolt bátyámnak az Eb-címmeccsre való felkészülésben" - mondta Bedák.

"Úgy bokszolt, mint egy öreg profi. Roppant keményeket ütött, s amikor kellett, ledarálta a románt. Már arra is van gondja, hogy jó bevonuló zenét válasszon magának, a Monti csárdás telitalálat volt!" - dicsérte volt tanítványát Szántó Imre, aki televíziós kommentátorként volt ott a gálán.