Vágólapra másolva!

Brit szakaszgyőzelem a Giro d'Italián

Sprintbefutó után a brit Mark Cavendish nyerte az Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen 13. szakaszát.

A pekingi olimpiára készülő Kusztor Péter győzött pénteken a kerékpáros Europe Tour-sorozat szlovákiai állomásán, a második helyen klubtársa, az olasz D'Angelo ért célba.

Kettős győzelmet szerzett Szlovákiában a P-Nívó-Betonexpressz 2000-Corratec együttese: az első magyar kontinentális csapat olimpiai indulója, Kusztor Péter az első, a klub olasz légiósa, Davide D'Angelo pedig a második helyen ért célba a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) Europe Tour-sorozatába tartozó Grand Prix Hydraulika Mikolasek nevű versenyén.

A Dubnicából rajtoló 180 kilométeres viadalon hat jelentősebb emelkedő nehezítette a versenyzők dolgát. A magyar csapat végig irányította a versenyt, előbb a P-Nívós Cador Rida hosszú, csaknem 110 kilométeres szökése révén, majd a hajrára egy újabb akcióval - ebben heten vettek részt, köztük a P-Nívóból Kusztor Péter és Davide D'Angelo.

A mieink éltek a szökevény bolyban kialakított létszámfölény adta lehetőséggel, a befutó előtt Kusztor meglépett a többiektől és egyedül célba érkezve megnyerte a nagydíjat. Győzelméért 40 Europe Tour-ranglistapontot és 1500 eurós pénzdíjat kapott. A második helyért a szökevények hat fős csoportja sprintbefutóban csatázott, a hajrát Davide D'Angelo nyerte, újabb 30 Europe Tour-ponthoz juttatva a magyar klubot.

"A legteljesebb mértékben sikerült megvalósítani, amit elterveztünk, hiszen előzetesen Kusztor Péterre és Davide D'Angelóra építettük a taktikánkat. Nagy öröm, hogy sikerült kettős győzelmet aratnunk, de nem érjük be ennyivel, szombaton és vasárnap újabb sikereket szeretnénk elérni" - adott gyorsértékelést Stubán Ferenc csapatfőnök.

A P-Nívó-Betonexpressz 2000-Corratec együttese szombaton a Grand Prix Kooperativa, vasárnap pedig a Grand Prix Palma Europe Tour-versenyen vesz részt, ugyancsak Szlovákiában.