Vágólapra másolva!
Az orosz Marija Sarapova nyerte a 2,5 millió dollár összdíjazású dohai keménypályás nőitenisz-tornát, miután a döntőben három játszmában legyőzte honfitársát, Vera Zvonarjovát. Az orosz klasszis kedden a dubaji viadal első fordulójában Szávay Ágnessel mérkőzik.

Volt magyar futballcsillagok részvételével péntektől vasárnapig rendezték meg a labdarúgók I. fedett pályás teniszbajnokságát, amelyen egyesben Márton Kálmán, párosban pedig a Martos Győző, Márton Kálmán duó győzött.

Márton az egyes fináléjában Sallai Sándort győzte le 6:2, 6:2-re, míg párosban a Martos, Márton kettős a Király Béla, Kelecsényi János duót múlta felül 6:4, 7:5-re.

A kezdő ütést - még pénteken - Buzánszky Jenő hajtotta végre, és az Aranycsapat legendás játékosa adta át vasárnap az elismeréseket a győzteseknek és a helyezetteknek.

A budapesti Grand Slam Parkban, az Ivanics Volvo-kupáért rendezett eseményen a nézők az említettek mellett olyan korábbi magyar csillagokat láthattak teniszezni, mint Nagy Antal, Szeiler József, Szendrei József, Varga Zoltán, Müller Sándor, Gass István, Tóth Mihály.

Nyilasi Tibor csak kisebb sérülése miatt nem ragadott ütőt, de ő is végig buzdította az egykori játékostársakat.