Szávay Ágnes rendkívül boldogan nyilatkozott azután, hogy egy ritkán látható feltámadást bemutatva 6:7 (7-9), 7:5, 6:2-re legyőzte a második helyen rangsorolt szerb Jelena Jankovicot a 600 ezer dollár összdíjazású pekingi torna döntőjében.
"Annyira boldog vagyok" - mondta a 18 éves magyar játékos. "Ez pályafutásom eddigi legnagyobb sikere, és ettől remekül érzem magam. Mindig jó tornát nyerni, különösen úgy, hogy ellenfelemnek már meccslabdája is volt."
A világranglistán harmadik Jankovic a nagy csatában megnyert első szett után a másodikban, 5:1-nél mérkőzéslabdához jutott, Szávay azonban hárított, s innentől szinte vissza sem nézve bámulatos sorozatot produkálva, végül a maga javára fordította az összecsapást. Ez volt Szávay karrierjének második tornagyőzelme, ezt megelőzően júliusban, Palermóban nyert, de a pekingi viadal az olaszországinál jóval magasabb kategóriába tartozik.
"Olyan sok lehetőségem volt, de sajnos kapkodtam és nem koncentráltam eléggé" - mondta Jankovic. "Az ellenfelem nem hibázott, és én egyszerűen kiengedtem a kezemből a mérkőzést. A harmadik játszmában már fogytán volt az energiám, az egész jobb felemet merevnek éreztem, teljesen összeomlottam, és egyszerűen katasztrófa volt a játékom."
A szerb klasszis - aki a magyarról annyit mondott, hogy óriási tehetség és a tenisz szerelmesei sokat fognak még hallani róla - a második szettben ápolást kért, a nyakát fájlalta, de Szávay a folytatásban nem ismert kegyelmet, kíméletlenül begyűjtötte a tornagyőzelmet és az azzal járó 88 265 dollárt (16,2 millió forint), valamint 275 világranglista-pontot. A két játékos először találkozott egymással WTA-viadalon, de megjósolható, hogy nem utoljára...