Vágólapra másolva!
A magyar válogatott négy-négy arany- és ezüst-, valamint egy bronzérmet szerzett a szombati 1000 m-es döntők során a spanyolországi Pontevedrában zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon.

Vajda Attila: "Ötszáznál csak azt érzékeltem, hogy egyre távolodok a mezőnytől, 750-nél pedig már éreztem, hogy meglehet az aranyérem, bár egyre fáradtam. Életem legtisztább nemzetközi győzelme volt a mai, kicsit megkönnyeztem a sikert, ha végigmegy a Himnusz, biztos el is sírom magam."

Benkő Zoltán: "Kicsit fényesebb érmet akartam szerezni, de ma ennyi volt bennem. Ennek ellenére elégedett vagyok, hiszen teljesen kihajtottam magam, már a partra is alig tudtam kievezni. Annak nagyon örülök, hogy ezzel az eredménnyel bekerültem a vb-csapatba, és nem kell újra válogatóznom."

Szabó Gabriella: "Természetesen nagyon boldogok vagyunk, hiszen először azt hittük, kikaptunk a lengyelektől, de aztán kiderült, hogy mégis mi nyertünk. Úgy terveztük, hogy 500 és 800 m-nél megindítjuk a hajót, az előbbi sikerült is, a végére azonban elfáradtunk, ezért is lett ennyire szoros a befutó."

Kammerer Zoltán: "Más taktikával indultunk a mai versenynek, mint szoktunk, de nem volt meg az összhang, mert Kucsi inkább az elején, én pedig a végén hajtottam igazán. Ő nagyon el is fáradt a végére, de én úgy éreztem, simán megvan a győzelem."

Kolonics György: "Nagyon fájt a versenyzés, eddigi pályafutásom során csak egyszer éreztem ilyet. Még 900 méternél is nagyon bíztam abban, hogy nyerünk, de a végére nagyon elfáradtunk. Kihoztuk magunkból a maximumot, ma ez ennyire volt elég."

Vereckei Ákos: "Természetesen most is győzni akartunk, de nem lehet mindig nyerni. Most jobbak voltak a szlovákok, de szoros verseny lett."

Paksy Tímea: "Nagyon jó pályát mentünk, én csak annyit láttam, hogy közel s távol senki nincs körülöttünk. Gyakorlatilag már a rajt után az élre álltunk és mivel senki nem szorongatott minket, könnyed győzelmet arattunk."

Sáfrán Mátyás: "Tavaly harmadikak lettünk, s most is reménykedtünk egy éremben. Három emberünknek is eltörött a lapátja az utazás során, így szokatlan körülmények között, új lapátokkal kellett versenyeznünk. Nagyon rosszul rajtoltunk, mert többen kiugrottak, és azt hittük, visszalövik a startot, s végül már nem tudtuk behozni a fehéroroszokat. Ha jobban indulunk, talán az arany is meglett volna."

Angyal Zoltán szövetségi kapitány: "Nagyon elégedett vagyok a csapat teljesítményével, olyan alkalomra nem is emlékszem, hogy az első napon minden számban érmet nyertünk volna, és ráadásul ezek közül csak egy bronz. Benkő Zoli az egyik legerősebb mezőnyben harcolta ki a harmadik helyet, őt is dicséret illeti. Kovács Katit sajnálom, a végére kissé elmerevedett, ezért nem sikerült győznie."