Vágólapra másolva!
Nyolcadik alkalommal is megvédte címét Erdei Zsolt, a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoka, miután technikai KO-val a 11. menetben legyőzte az amerikai George Blades-et a budapesti Syma Sport- és Rendezvényközpontban.

Bedák Zsolt győzelmével és Hidvégi György címvédésével kezdődött meg "A bajnok hazatér" elnevezésű ökölvívógála a budapesti Syma Sport- és Rendezvényközpontban.

A pehelysúlyú Bedák magabiztosan uralta a Kemal Plavci elleni mérkőzését, a szerb bokszolóra már az első menetben számolni kellett. Aztán a hazai öklöző a második felvonásban nem ismert kegyelmet, remek testre mért ütéssel elintézte Plavcit. Bedák a hatodik profi mérkőzésén maradt veretlen.

A gála második összecsapásán már világbajnoki címért folyt a küzdelem, cirkálósúlyban Hidvégi György - a Boksz Világalapítvány (WBF) bajnoka - a francia Merik Roberge-zsel szemben lépett szorítóba, s már a találkozó elején nyomatékosította ellenfelében, hogy hazai környezetben nem lehet megszorongatni. A francia folyamatosan belelépett balhorgaiba, így nem volt meglepetés, hogy a második menetben a bíró beszüntette az összecsapást (technikai KO). Hidvégi negyedszer védte meg a címét.

Ezt követően az ugyancsak cirkálósúlyú Alekszandr Alekszejev, a Boksz Világszervezet (WBO) interkontinentális bajnoki övéért szállt ringbe az argentin Hector Alfredo Avila ellen: az eddigi tíz profi mérkőzését megnyerő orosz az első menetben egy gyilkos erejű ütéssel vetett véget a küzdelemnek.

A folytatásban Balzsay Károly kiütéssel nyert a brazil José Hilton Dos Santos ellen. A nagyközépsúlyú találkozón végig a magyar bokszoló irányított, igaz, dél-amerikai riválisa rendkívül kellemetlen, csapkodós ütésekkel próbálta kizökkenteni a ritmusból. Ez nem sikerült neki, így Balzsay az ötödik menet második percében egy hatalmas bal horoggal padlóra küldte, a brazil segédjei csak hosszú percek után tudtak "életet lehelni" pártfogoltjukba. Az Universum Box Promotion fiatal tehetsége ezzel 16. profi mérkőzését is megnyerte.