Vágólapra másolva!
Tyson Gay, a férfi 100 méteres síkfutás újdonsült világbajnoka állítása szerint édesanyjának és hitének köszönheti vasárnapi sikerét, míg a nagy vesztes jamaicai világcsúcstartó, Asafa Powell pánikkal magyarázta betlijét.

Carolina Klüft vasárnap sorozatban harmadszor nyert világbajnoki címet női hétpróbában, mégis úgy érzi, soha nem érhet fel a világcsúcstartó Jackie Joyner-Kersee-hez. A 24 éves svéd sztár, aki a szám történetének legeredményesebb vb-résztvevője lett, 7032 ponttal új Európa-csúcsot állított fel, Kersee világcsúcsától azonban így is 259 ponttal elmaradt.

"Ez egy nagyszerű világcsúcs. Az elmúlt két nap során mindent kiadtam magamból, mégsem tudtam igazán közelebb kerülni hozzá" - mondta Klüft. "Azt hiszem, soha nem fogom tudni megdönteni, úgyhogy ez mostantól nem szerepel a céljaim között."

A hétpróbában öt és fél éve veretlen atléta bevallotta, a nagy hőségben és magas páratartalom mellett rendezett kétnapos viadal rengeteget kivett belőle, a jövőjével és további céljaival kapcsolatban pedig kissé homályosan fogalmazott. "Nem foglalkozom egyelőre a jövő évvel, így az olimpiai címvédéssel sem. Néhány hét múlva vége a szezonnak, elmegyek pihenni, aztán biztosan nagy hévvel vetem majd bele magam az edzésekbe" - nyilatkozta a klasszis. "Akkor hagyom abba a többpróbázást, ha majd úgy érzem, elég volt és csak kifejezetten egy számmal szeretnék foglalkozni. Most azonban még nem érzem ezt, igaz, ez bármikor megváltozhat."

Klüft eredetileg távolugrásban is nevezett az oszakai világbajnokságra, ám a hétfő délelőtti selejtezőben már nem indult el.