Vágólapra másolva!
A jelen és a közelmúlt legnagyobbja, azaz a világelső Roger Federer és a 2002-ben visszavonult Pete Sampras vív ősszel bemutató teniszmérkőzést Malajziában.

A spanyol Rafael Nadal is részt vett Novak Djokivic belgrádi születésnapi buliján: a szerb teniszező kedden töltötte be huszadik életévét.

A világranglistán második salakkirály és a jövő nagy csillagának tartott Djokovic - aki hatodik a rangsorban - négy esztendeje ápolja a barátságot. A születésnapot szűk körben, a belgrádi Colonial Sun elitklubban tartották meg.

"Nem akartunk nagy cirkuszt csinálni, ezért kevés embert hívtunk meg" - mondta Srdjan Djokovic, az ünnepelt édesapja. A szerb és a spanyol kiválóság eddig négyszer játszott egymással, Nadal 3-1-re vezet.

Rafael Nadal edzője, aki egyúttal a spanyol teniszcsillag nagybátyja, nem esett kétségbe, miután tanítványa kikapott a világelső Roger Federertől a hamburgi torna vasárnapi döntőjében.

"Roger a második játszmától elképesztő szinten teniszezett, Rafa pedig fejben kissé elfáradt" - nyilatkozott a tréner a L'Équipe című francia sportnapilapnak. "Hetek, sőt, hónapok óta arra koncentrált, hogy megőrizze a veretlenségét, pokoli nyomás alatt volt."

Toni Nadal elmondta: talán jót is tett a vereség unokaöccsének, mert így legalább kissé felszabadult a rá nehezedő teher alól. A spanyol salakkirály, aki címvédőként indul a hétfőn rajtoló francia nyílt bajnokságon, már csütörtökön megérkezik Párizsba, és még aznap tréningezik is egyet.

"Nehéz lesz újra győzni a Roland Garroson, hiszen nagy a tülekedés, sok a jó játékos. Ha Roger nyerne, az sem lenne meglepetés, mivel ő a tenisztörténelem talán legnagyobb alakja" - fogalmazott Toni Nadal. Federer spanyol riválisa nagy sorozatának vetett véget vasárnap: Nadal salakon utoljára 2005 áprilisában kapott ki, azóta 81 meccset nyert megszakítás nélkül.