Vágólapra másolva!
Még mielőtt valaki sportági elemzést várna az alábbi összeállítástól, gyorsan szögezzük le, a tél vége felé inkább a látványosságra helyezzük a hangsúlyt. Külföldi honlapok fórumain évek óta megy a vita, kik a legszebbek a fagy világában, ezért nem maradhatunk le a magunk kis ranglistájával. Kiválasztottunk öt szépséget, hátha meghozzuk a kedvét a síeléstől, snowboardtól idegenkedő olvasóinknak is.

Sandrine Bailly mindössze 15 éves korában kezdett el biatlonozni, ehhez képest nagy szó, hogy 20 évesen már élete első Világkupa-versernyén indulhatott Lahtiban, egy évvel később pedig általános meglepetésre nem akadt jobb nála az antholzi viadalon.

2003-ban az oroszországi Hanti-Manszijszkban rendezett biatlon-világbajnokságon két érmet nyert: a tömegrajtos viadalon harmadik, az üldözéses versenyben első lett. Pályafutása során összesen hat vb-érmet szerzett, az idei antholzi világbajnokságon például két ezüstérmet. A torinói téli olimpián váltóban lett harmadik.

"Sokan kérdezik tőlem, hogyan lettem jó sportoló. Nem tudom. Egyszerűen sokat edzettem, megdolgoztam minden sikerért" - nyilatkozta a hivatásos katonaként dolgozó francia szépség. Az őrmesternő lélekben már a 2010-es vancouveri játékokra készül, szerinte kitartás kérdése csak, hogy ott lesz-e.

Forrás: EPA

Bevallása szerint szeret flangálni a városban, imádja az edzés utáni fáradtságot, nézni a hip-hop táncosokat és a graffitiseket, csokit és karamellt majszolni. Kedvenc filmje az "Amerlie csodálatos élete", a "Gladiátor" és a "Gyűrűk ura", no meg persze a Jégkorszak című rajzfilm.

Utálja a szürke nagyvárosokat, a politika keltette gyűlöletet, a puhány pasikat. Életmottóját Voltaire-től vette: "Eldöntöttem, hogy boldog leszek, mert ez tesz jót az egészségemnek."

Forrás: www.sandrinebailly.comSandrine Bailly
Születési idő, hely: 1979. november 25., Belley
Magasság: 173 cm
Testsúly: 58 kg
Hobbi: olvasás
Legnagyobb sikerei: olimpiai bronzérmes (4x5 km-es váltó, 2006), világbajnok (2003), kétszeres vb-2. (2007), háromszoros vb-3. (2003, 2004, 2006), összetett Világkupa-győztes (2004-05)