Vágólapra másolva!
Négy gyors döntetlennel folytatódott a mexikói Moreliában zajló szuperverseny. A hatodik fordulóban Lékó Péter az éllovas Magnus Carlsennel lépésimétlés után osztozott meg a ponton 20 lépés után, a norvég megőrizte félpontos előnyét. Kettővel többet húzott az örmény levon Aronjan és a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov. Mindössze 16 lépést tett meg a két orosz nagymester, Alekszandr Morozevics és Peter Szvidler. Némi izgalmakat csak Viswanathan Anand és Vaszilij Ivancsuk szicíliai védelmű összecsapása jelentett, az ukrán olimpiai bajnok azonban időzavarban nem vállalkozott gyalognyerésre. Az első félidő utolsó játéknapján Lékó Péter világossal az indiai exvilágbajnokkal mérkőzik meg.

A sakkrajongóknak nem kellett a 20-as kategóriájú torna miatt sokáig éjszakázniuk, a szupernagymesterek túlzottan is békés tempóban sakkoztak. Magnus Carlsen és Lékó Péter először a moszkvai Tal-emlékversenyen játszott egymással, nagymesterünk ígéretes állást rontott remire. Ezúttal az Anti-Meráni változatban gyorsan döntetlenben egyeztek meg, a lépésismétlést egyikőjük sem akarta elkerülni. Péternek ez volt a hatodik döntetlene, de ne felejtsük, hogy négyszer a sötét bábukat vezette. Moreliai szereplését Viswanathan Anand ellen fejezi be.

Az indiai exvilágbajnok világossal a szicíliai védelem Najdorf-változatában remizett Vaszilij Ivancsukkal. Az ukrán olimpiai bajnok igazán eredetien kezelte a varit, és Anand csak a felhasznált gondolkodási időben állt jobban. Ivancsuk már időzavarban nem fogadta el a gyalogáldozatot, ehelyett gyors cserékkel egyszerűsített remire. Egyes források tudni vélik, hogy az azeri Tejmur Radzsabov horribilis összegű, 100 ezer eurós kártérítést követelt a mexikói rendezőktől a betörés miatt, és akkor játszott volna a tornán az őt ért inzultus ellenére is. Ez megfelel a viadal első díjának!

Nem szoktuk meg, hogy Levon Aronjan és Veselin Topalov ennyire óvatosan sakkozik. Az örmény sakkozó talán félt a bolgár exvilágbajnok valamelyik házivarijától, a legkisebb rizikót is kerülte. Egyelőre a tavalyi forgatókönyvet látjuk, Topalov - 2-vel áll, Linaresre tartogatja erejét?! A verseny statisztikája romlott, a 24 játszmából csak 7 végződött döntéssel.

A 6. forduló eredményei:
Magnus Carlsen (norvég, 2690) - Lékó Péter (magyar, 2749) döntetlen (Anti-meráni vátozat, 20)
Alekszandr Morozevics (orosz, 2741) - Peter Szvidler (orosz, 2728) döntetlen (Angol megnyitás, 16)
Levon Aronjan (örmény, 2744) - Veszelin Topalov (bolgár, 2783) döntetlen (Elfogadott vezércsel, 22)
Viswanathan Anand (indiai, 2779) - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2750) döntetlen (Szicíliai védelem, 32)

A verseny állása:
1. Magnus Carlsen 4 pont
2-3.. Levon Aronjan és Viswanathan Anand 3,5
4-6. Lékó Péter, Peter Szvidler és Vaszilij Ivancsuk 3
7-8. Veszelin Topalov és Alekszandr Morozevics 2

A 7. forduló párosítása:
Lékó Péter - Viswanathan Anand
Vaszilij Ivancsuk- Levon Aronjan
Veszelin Topalov - Alekszandr Morozevics
Peter Szvidler - Magnus Carlsen