Vágólapra másolva!
A svájci Roger Federer nyerte a férfi egyest az év utolsó tenisz Grand Slam-tornáján, az amerikai nyílt bajnokságon, miután a döntőben 2 óra 27 perc alatt, négy játszmában győzött a hazai közönség előtt szereplő Andy Roddick ellen. Federer sorozatban harmadszor diadalmaskodott a US Openen, és pályafutása kilencedik GS-tornáját nyerte meg. Az idén győzött az Australian Openen és Wimbledonban, a Roland Garros fináléjában pedig a spanyol Rafael Nadaltól kapott ki.

Immár képesnek tartja magát egy éven belül mind a négy szupertorna megnyerésére Roger Federer, aki vasárnap kilencedik Grand Slam-trófeáját gyűjtötte be a US Openen.

"Korábban úgy gondoltam, hogy túl nehéz, túl hosszú, túl kemény lenne, egyszóval kételkedtem magamban. Idén azonban már mindegyik GS-versenyen döntőztem, hármat meg is nyertem, és már tudom, hogy a Roland Garros is összejöhet. Meg tudom verni salakon Nadalt, májusban elég közel voltam hozzá. Mindenesetre nemcsak ennek a serlegnek örülök, hanem annak is, hogy vége a Grand Slam-tornáknak, és végre lazíthatok egy kicsit, például ahogy a meccslabda után tettem a pályán" - utalt látványos összeesésére a 25 éves zseni, aki 69 (!) nyerő ütése mellett mindössze 19-szer rontott Andy Roddick ellen a fináléban.

A svájci szupersztár páholyában ott szurkolt a golffenomén Tiger Woods is, aki külön az ő kedvéért utazott el a New York-i döntőre.

"Gyakran összehasonlítanak bennünket, és már régóta szerettem volna találkozni vele. A meccs előtt, az öltözőben aztán elbeszélgettünk, és nagyon sok dologban egyetértettünk. Amikor a diadal után telefonáltam a szüleimnek, egy kicsit átadtam nekik őt is, majd elájultak, ugyanis mindketten szenvedélyes golfozók" - mesélte Federer.

Ellenfele, a 2 óra 27 perc alatt alulmaradt Roddick rövid, de velős nyilatkozatban méltatta a nagy bajnokot: "Roger továbbra is fejlődik, ami elég ijesztő."