Vágólapra másolva!
Cseh László arany-, Boulsevicz Beatrix ezüst- és Kerékjártó Tamás bronzérme után női 200 méter vegyesen Verrasztó Evelyn ötödik, Hosszú Katinka pedig hatodik lett a Helsinkiben zajló rövid pályás Európa-bajnokságon.

Verrasztó Zoltán, a 200 vegyesen ötödik helyen célba ért Evelyn édesapja és edzője: "Elégedett vagyok Evelynnel, jobbat úszott, mint reggel, megdöntötte az országos csúcsot, ám nagyon sok rutint kell még szereznie vegyesen ahhoz, hogy lépést tudjon tartani a legjobbakkal. Eddig kevésszer indult vegyesen, ez látszik, de úgy gondolom, nagy lehetőségek vannak még ebben a számban."

Gyurta Dániel:. "Jól esett az úszás, függetlenül az eredménytől, biztatónak érzem a formámat a kétszázra. Bár percen belül akartam úszni, azért egyáltalán nem vagyok elkeseredve."

Boulsevicz Beatrix: "Alapvetően elégedett vagyok az ezüstéremmel, nincs bennem csalódottság. Jedzrejczak olyan időt úszott, amilyenre én, ezt el kell ismerni, még képtelen vagyok. Ha csupán egy-két tized lett volna közöttünk, akkor lenne okom idegeskedni, így azonban nincs miért. Különben is, az olaszokat megvertem, azaz visszavágtam a budapesti Eb-ért, tehát igazán nem lehet okom panaszra."

Cseh László: "A győzelem egyértelmű volt, de nem vagyok maradéktalanul elégedett. Ha már itt vagyok, akkor szeretném megúszni mindig a legjobb időmet, ami ezúttal nem sikerült. Talán holnap egy kicsit még jobbat tudok menni, mert jelenleg egy picit lassúnak éreztem magam."

Kerékjártó Tamás: "Időben mindenképpen jobbat vártam magamtól, különösen a reggeli teljesítményem alapján. Talán az ezüstérem is meg lehetett volna, ha Janusaitis mellett úszom. Az elején belekezdtem, hogy tudjak menni Lacival, ez aztán kihatott a mellre és a gyorsra, ott nem éreztem annyira élesnek magam. Ettől függetlenül elégedett vagyok, a bronzérem végül is jó eredmény."

Turi György, Cseh László edzője: "Hoztuk a kötelezőt, ennél többre most nem futotta. Most a márciusi, melbourne-i világbajnokságnak rendelünk alá mindent: az utóbbi hetekben, hónapokban elvégzett munka alapján nehezen képzelhető el, hogy Laci világcsúcsot ússzon. Lehet reménykedni, de azért ebben a sportban a realitást muszáj figyelembe venni, az pedig az, hogy Lacinak fölényesen kell nyernie, de nincs benne a világrekord. Ő persze mindig szeretné a legjobbját nyújtani, továbbá presszionálja is a nyilvánosság, azonban nem szabad elfeledkezni a legfontosabb célokról, ez pedig három hónap múlva esedékes világbajnokság."